Megszavazták a lex CEU törvény módosítását

2021.05.18. 13:16
Bajor mintára módosította a Magyarországon működő külföldi egyetemek szabályozását az Országgyűlés 125 igen, 4 nem és 54 tartózkodó szavazat mellett a kormány előterjesztésére.

A módosítással az Európai Bizottság Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárását követő, tavaly októberi európai bírósági döntésének tettek eleget. Ez az uniós joggal összeegyeztethetetlennek találta a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 2017-es, a Magyarországon működő külföldi egyetemekkel kapcsolatos módosítását, amelyet a Közép-európai Egyetemre utalva „lex CEU”-nak neveztek a sajtóban.

Schanda Tamás, az ITM államtitkára a javaslat vitájában úgy fogalmazott, a több mint egy tucat Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmény megfelel a jelenlegi hazai szabályozásnak, ugyanakkor a CEU nem, és ahelyett, hogy törekedett volna megfelelni a törvényeknek, helyette inkább nemzetközi kampányt indított a magyar szabályozás ellen. Szerinte a jogszabály-módosítás nem mentesíti a

Soros-egyetemet a mindenkire egyformán érvényes magyar törvények betartása alól.

– idézte az MTI az államtitkárt.

A törvénymódosítás – a bajor jogot alapul véve – eltérő szabályozást tartalmaz az Európai Gazdasági Térségben (EGT) székhellyel rendelkező, államilag elismert, külföldi felsőoktatási intézmények és a székhellyel nem EGT-államban rendelkező külföldi egyetemek Magyarországi működése között.

A jövőben nem EGT-államban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény csak akkor folytathat Magyarországon oklevelet adó képzési tevékenységet, ha a képzés a magyar felsőoktatási intézményekével egyenértékű, és a felvételi követelmények megfeleltethetők a magyarországi gyakorlatnak; az oklevelet adó képzési tevékenységet az Oktatási Hivatal kérelemre engedélyezte; illetve az szerepel a magyar kormány és a külföldi felsőoktatási intézmény székhelye szerinti állam kormánya által kötött nemzetközi szerződésben.