Jöhet az univerzális Covid-vakcina

STA3923
2021.05.19. 17:12

Kevesen tudják, de a koronavírusok egy igen nagy víruscsalád. Tagjai a tengeri emlősöktől a madarakon át a denevérekig terjednek, és természetesen az emberekben is – eddig szám szerint hét különböző típusban – ismertek. Tehát a SARS-CoV-2 vírus, amellyel az emberiség momentán küzd, csupán egy tagja ennek a hatalmas családnak – mondta az InfoRádiónak Kemenesi Gábor virológus.

A szakember úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben folyamatosan „érkeztek” emberi koronavírusok, a mostani a sorban a harmadik – a 2002-es SARS és a rá tíz évvel megjelenő közel-keleti légúti koronavírus után –, amely súlyos megbetegedést képes okozni.

Mindez tehát azt vetíti előre, hogy a jövőben is várhatók újabb koronavírusok hasonló mintázatok alapján. Az eddigi vakcinatechnológiák, köztük a mostani is, egyszerre azonban csak egy koronavírus ellen képesek védelmet kialakítani

– fogalmazott. Nemrég a Nature tudományos lapban megjelent, hogy megtalálták a koronavírusnak azt a részét, amely ellen vakcinát fejlesztve egyetlen oltóanyaggal védelem nyerhető az összes ismert emberi koronavírus ellen, és a tanulmány szerint bizonyos denevérvírusokkal szemben is. A virológus megjegyezte:

Az univerzális vakcina, amely nem csak egy-egy variánsára ad védelmet egy vírusnak, nem új keletű, csupán a koronavírusok esetében nem volt „tiszta”, hogy egyáltalán lehetséges-e. Nem véletlen, hogy a legnagyobb szakmai lapban jelent meg ez a hír. A kutatás azt az ígéretet hordozza, hogy a jövőben a koronavírusok és variánsaik egy csapásra legyőzhetők lesznek. Addig azonban, amíg a szóban forgó tudományos eredmény vakcinakészítményként is piacra kerülhet, még sok lépés van.

A humán klinikai és egyéb vizsgálatokra utalt a kutató, de nagyon ígéretesnek nevezte az eddigi eredményeket.

Igen, a publikációban közölt eredmények azt mutatják, hogy a SARS-2-vírus közismert variánsait, a SARS-1-vírust és az úgynevezett SARS-szerű vagy a SARS-hoz hasonló vírusokat is ki tud majd védeni ez a vakcina

– tette hozzá Kemenesi Gábor.

(Borítókép: Kemenesi Gábor. Fotó: Sóki Tamás / Index)