A volt MTA-elnök pártja is állíthat jelölteket az előválasztáson

2021.05.21. 16:50 Módosítva: 2021.05.21. 17:00
Az Új Világ Néppárt saját jelöltekkel vehet részt az őszi ellenzéki előválasztásokon – derült ki Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke, a momentumos Hajnal Miklós és a jobbikos Szabó Gábor közös sajtótájékoztatójából. Utóbbiak mindketten az ellenzéki Országos Előválasztási Bizottság tagjai.

Az ellenzéki pártokkal kötött megállapodás értelmében amennyiben az Új Világ Néppárt önálló frakcióalapításához szükséges – vagyis legalább öt – egyéni jelöltje valamely körzetben nyer az előválasztáson, az előválasztás után napirendre tűzik a hatpárti szövetség hétpártira bővítésének kérdését.

Arról is megegyeztek, hogy ha nem nyer az Új Világ Néppárt legalább öt képviselője az előválasztáson, jelöltjeiknek az előzetesen választott frakciókban tudnak majd helyet biztosítani egyéni győzelmük esetén.

Pálinkás József a sajtótájékoztatón a tavaly októberben alapított Új Világ Néppártról kijelentette: pragmatikus polgári párt, amely nyitott a jobbközéptől a balközépig.

Fontosnak tartják, hogy kormányváltás és politikai irány-, illetve kultúraváltás következzen be Magyarországon. Pálinkás József arról is tájékoztatott, hogy több választókerületben is jelölteket fognak állítani, 25-30 olyan képviselőjelölttel rendelkeznek, akik indulnak a párt színeiben.

A jobbikos Szabó Gábor elmondta: a hatpárti ellenzéki összefogás és az Új Világ Néppárt között elkezdődött egy egyeztetés arról, hogy Pálinkás József pártja hogyan tud becsatlakozni az előválasztás folyamatába.

Az Új Világ Néppártot mi egy elkötelezett ellenzéki erőnek és ellenzéki pártnak tartjuk

– jelentette ki Szabó Gábor.

„Mindig is azt képviseltük, hogy az előválasztás akkor tud sikeres lenni és akkor tud legitim lenni, ha ez egy nyitott folyamat” – fogalmazott a momentumos Hajnal Miklós.

Pálinkás József korábban többször is arról beszélt, hogy szívesen megmérettetné magát miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson.