Jolán, Vid
11 °C
28 °C

Májusban még nem büntetik meg azt, aki fizetés nélkül parkol

2021.05.21. 15:29 Módosítva: 2021.05.21. 15:33

Büntetés helyett a figyelmeztetésre és a figyelemfelhívásra helyezik a hangsúlyt a II. kerületben  május 25 és 31 között – írta a közösségi oldalán Őrsi Gergely polgármester, aki a döntést azzal indokolta, az ingyenes parkolás végéről szóló bejelentés hirtelensége miatt könnyen előfordulhat, hogy sokakhoz nem jut el a hír, vagy mostanáig nem tudták kiváltani a parkolási engedélyüket.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy az ingyenes parkolás kedden megszűnik. 

A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva kétszer is ingyenessé tette a közterületi parkolást, először 2020 tavaszától július 1-ig, utána novembertől megint. Ahogy arról az Index már beszámolt, nemcsak a vidéki városokban jelentett problémát a parkolás, de a főváros belső kerületeiben is. 

Sőt, írtunk egy olyan budapesti helyről is, amely fellázadt, mert a VII. kerületben a parkolóhelyeken nyitna teraszt, de ezt egyelőre nem teheti meg. Petíciót indítottak, már 500 aláírása gyűlt össze a főváros egyetlen vegán kocsmájának.