Autós üldözés Nógrádban: szemtanú kapta el az ittas sofőrt

2021.05.25. 13:14

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 57 éves litkei férfival szemben, aki ittasan balesetet okozott, majd továbbhajtott. A férfit üldözőbe vette, majd el is fogta a baleset egyik szemtanúja – tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség az MTI-t.

A vádlott 2020. október 30-án Karancslapujtő irányából Karancskeszi felé vezetett egy nála kölcsönben lévő gépkocsit, amikor ittassága miatt egy kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol egy onnan szabályosan érkező autó oldalának ütközött.

A férfi elmenekült a helyszínről, de az eset egyik szemtanúja saját autójával utánaindult, és üldözés után sikerült megállítania.

Noha a vétlen vezető négy utast is szállított, nem sérült meg senki, a litkei férfi azonban erről nem győződött meg. Az ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével halmazatban cserbenhagyás vétségével is megvádolta a Salgótarjáni Járásbíróság előtt, vádiratában pénzbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra, továbbá a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.

A főügyész hozzátette, hogy az ittas cserbenhagyóra nem csak büntetőjogi jogkövetkezmények várnak: vezetői engedélyét csak utánképzés után kaphatja vissza, a biztosító a másik autósnak kifizetett kártérítési összeg megtérítését fogja követelni tőle, és az általa vezetett autóban keletkezett kárt is neki kell viselnie.