Szorul a hurok a máriapócsi gyilkos körül

2021.05.25. 11:46

Megtalálták a 2010-es máriapócsi gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A jelenleg is börtönben lévő férfi letartóztatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tett indítványt.

Martossy György főügyész, a megyei főügyészség megbízott vezetője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy 2010 szeptemberében egy idős férfit találtak holtan rokonai a családi házában, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozását azonban két év múlva fel kellett függeszteni, mert nem találták meg az elkövetőt.

Az eljárás folytatását a Nemzeti Nyomozó Iroda rendelte el 2020 augusztusában, mert új bizonyíték merült fel, amelyet korábban még nem vizsgáltak meg. Az újabb szakértői vizsgálat alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy az emberölést egy a jelenleg is erőszakos bűncselekmények miatt fegyházbüntetését töltő férfi követte el, ezért őt a rendőrség idén februárban gyanúsítottként hallgatta ki.

A gyanúsított tagadja bűnösségét, védekezését azonban több bizonyíték cáfolja, illetve jelenleg is tartanak olyan nyomozati cselekmények, amelyek még jobban alátámaszthatják a bűnösségét. A férfi néhány nap múlva szabadulna a fegyházból, azonban az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy megszökne, elrejtőzne a hatóság elől, ezért indokolt őt egy hónapra letartóztatni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport