7+1 jogi tévhit a szabadság kiadásáról

1. Többféle alapszabadság van.

A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény értelmében a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Az alapszabadság mértéke egységesen évente húsz munkanap. A munkavállaló az alapszabadságon felül az életkorára, a gyermeknevelés érdekében, továbbá egészségügyi okokra vagy a munkavégzéssel járó egészségügyi kockázatokra tekintettel pótszabadságra is jogosult.

Életkor után járó pótszabadság először abban az évben jár a munkavállalónak, amikor a szükséges életkort betöltötte:

• a 25. életévtől 1 munkanap
• a 28. életévtől 2 munkanap
• a 31. életévtől 3 munkanap
• a 33. életévtől 4 munkanap
• a 35. életévtől 5 munkanap
• a 37. életévtől 6 munkanap
• a 39. életévtől 7 munkanap
• a 41. életévtől 8 munkanap
• a 43. életévtől 9 munkanap
• a 45. életévtől 10 munkanap

2. A gyermeknevelési pótszabadság csak az anyát illeti meg.

A gyermeket nevelő munkavállalónak – akár férfi, akár nő – a 16 évesnél fiatalabb

• egy gyermeke után kettő,
• két gyermeke után négy,
• kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár.

Ha a munkavállaló gyermeke fogyatékos, a pótszabadság fogyatékos gyermekenként további két munkanappal növekszik. Az együtt élő szülőknél a pótszabadság mindkét szülőt megilleti. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti. Még valami: ha a munkavállaló év közben válik jogosulttá a gyermeknevelési pótszabadságra, akkor neki az évre járó teljes pótszabadság jár, mert a törvény nem szabja feltételül ehhez a munkavégzés időtartamát.

Például annak a 40 éves szülőnek, aki három 16 évesnél fiatalabb – köztük egy fogyatékos – gyermeket nevel, 36 (20+7+7+2) munkanap szabadság jár.

3. Nincs olyan, hogy apaszabadság.

Az apát a gyermeke születése után pótszabadság, az úgynevezett apaszabadság illeti meg. Az apának gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő második hónap végéig öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság jár, amelyet a kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

Az apaszabadság az anyával és az újszülöttel való együttlétet, a kötődés elősegítését szolgálja, ezért viszonylag rövid határidőn belül, a szülést követő két hónapon belül igényelheti az apa. A munkáltató ezt a pótszabadságot az apa kérése szerinti időpontban köteles kiadni. Azonban erre is érvényes az az általános szabály, hogy az apának az igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt kell bejelentenie. Az apaszabadság akkor is jár, ha a gyermek halva születik vagy meghal.

4. A fiatal munkavállalóknak nem jár pótszabadság.

Az alapszabadságon felül öt munkanap pótszabadság jár:

• a fiatal munkavállalónak utoljára abban az évben, amikor a tizennyolcadik életévét betölti;
• a föld alatt állandó jelleggel vagy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállalónak;
• megváltozott munkaképességű, fogyatékossági támogatásra jogosult vagy vakok személyi járadékára jogosult munkavállalónak.

5. Részmunkaidős foglalkoztatás esetén arányosan kevesebb szabadság jár.

A munkajogi tévhitek egy legrégebbike, ami makacsul tartja magát. Pedig a részmunkaidőben dolgozó munkavállalónak ugyanannyi szabadság jár, mint a teljes munkaidőben dolgozónak. A munkaügyi bíróságok már számtalan ítéletükben megerősítették, hogy a részmunkaidőben alkalmazott munkavállalónak is az általános szabályok szerint jár az alap- és pótszabadság. Sőt, ha valakinek több részmunkaidős munkaviszonya van, akkor mindegyik munkaviszonya után jár a szabadság. Vagyis akinek két négyórás munkaviszonya van, mindegyikben húsz-húsz nap az alapszabadsága. Persze ha az egyik munkaviszonyában éppen szabadságon van, nem mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól a másik munkaviszonyában.

6. A munkáltató szabja meg a szabadság időpontját.

Az tény, hogy a szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, a kiadás előtt azonban a munkáltatónak meg kell hallgatnia a munkavállalót. Évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben viszont a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni a munkáltató, a munkaviszony első három hónapját leszámítva. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie. Eltérő megállapodás hiányában a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. E tekintetben – a szabadságként kiadott napon túl – a heti pihenőnap, a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe.

7. A munkáltató nem szakíthatja meg a munkavállaló szabadságát.

A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén

• a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,
• a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja,
• a kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy a szabadság megszakításával összefüggésben felmerült kárát és költségeit. A szabadság megszakítása esetén a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be.

+1: Ha az arányosnál több szabadságot adtak ki, a munkaviszony megszűnésekor a különbözetre kifizetett munkabért a munkáltató visszakövetelheti.

A 2012. július 1-jén hatályba lépett Munka törvénykönyve nem ad egyértelmű iránymutatást erre az esetre. Pedig a korábbi törvény kifejezetten rendelkezett arról, ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe, mint amennyi a munkáltatónál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles volt visszafizetni. Az új Munka törvénykönyve azonban ilyen, visszafizetésre vonatkozó szabályt már nem tartalmaz.

A szabadság megváltása kizárólag a munkaviszony megszűnésekor megengedett: ha ugyanis a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, akkor azt pénzben meg kell váltani. Fordított helyzetben korántsem világos a képlet, a túladott szabadság visszafizetéséről még a szakértők között sincs egyetértés. Kétféle álláspont hadakozik egymással:

1. Bár kifejezett szabály jelenleg nincsen a túladott szabadság visszafizetésére, azonban a munkáltató hivatkozhat arra, hogy a Munka törvénykönyve szerint a jogalap nélkül kifizetett bért a munkavállalótól visszakövetelheti. Erre a munkáltatónak alapesetben a kifizetéstől számított hatvan napon belül van joga. Hatvan napon túl csak akkor követelheti vissza a jogalap nélkül kifizetett bért, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. A túladott szabadság esetén az utóbbiról semmiképpen nem lehet szó, mert a túladott szabadság csak később, a munkaviszony megszűnésekor derül ki, mivel időarányos elszámolást csak ekkor lehet készíteni.
2. Van azonban nem kevés olyan vélemény is, amely egyáltalán nem látja alátámaszthatónak a visszafizetési kötelezettséget, hiszen az a kifizetés nem jogalap nélkül történt.

Alighanem Jónás Éva ügyvédnek van igaza, aki szerint a helyzet megnyugtató rendezéséhez a törvény módosítására lenne szükség, amely világosan megadná a felhatalmazást a többletnapokra járó díjazás visszavonására.

(Borítókép:  Négytagú hátizsákos turistacsalád pihent meg a Balaton-parton gyalogos túrájuk közben. Fotó: Jászai Csaba / MTI)