Nem kell a Bartók Emlékháznak a zeneszerző hagyatéka

2021.05.26. 12:19 Módosítva: 2021.05.27. 16:23

Évekre visszanyúló vita húzódik Bartók Béla jogörököse és a Bartók Béla Emlékház vezetése között. A nézeteltérés odáig fajult, hogy a nem megfelelő elhelyezési körülmények miatt Vásárhelyi Gábor jogörökös a letét tárgyait (a világhírű zeneszerző hagyatékát) ideiglenesen visszavette az emlékháztól.

Az örökös most arról tájékoztatta lapunkat, hogy levelet írt a Bartók Béla Emlékháznak és az Emlékház gazdasági felügyeletét ellátó Budapesti Történeti Múzeumnak (BTM). Ebben újra kifejezte azt a szándékát, hogy Bartók Béla tárgyait visszavinné, ha a tárgyakat veszélyeztető körülményeket megszüntetik, az Emlékház iránti bizalma pedig – mely szintén feltétele (lett volna) a tárgyak visszatérésének – akkor állna helyre, ha a vezetését lecserélnék.

A BTM főigazgatója, Népessy Noémi válaszlevelében azonban egyértelművé tette, hogy egyoldalúan lemondják a letéti szerződést. Ezzel végérvényesen eldőlt, hogy Bartók Béla személyes tárgyai a Bartók Béla Emlékházba soha nem kerülhetnek vissza. 

A jogörökös leveléből az is kiderült, hogy a Bartók Béla Emlékház igazgatója már idén áprilisban, a Néprajzi Múzeum Főigazgatójánál azt a kölcsönszerződést is végleg felmondta, aminek keretében 2006-óta öt múzeumi tárgy volt kiállítva az Emlékházban . 

Ebből látszik, hogy az eredeti szándék is ez volt részükről.

Vásárhelyi Gábor szerint ezzel a lépéssel a Bartók Béla Emlékház igazgatója gyakorlatilag már április 1-én véglegesen megbontotta a kiállítást. A helyzet rendezésére és arra, hogy a hagyaték visszakerülhessen autentikus helyére, a Csalán utcai épületbe, mindezek okán már nem látszik esély.

A Bartók Emlékház vezetése levélben reagált a jogörökös által elmondottakra. Ebben jelezték, hogy egészen addig a pillanatig, amíg a hagyaték letevője ki nem jelentette, hogy a hagyatékot elviszi, mindent megtett, hogy a letevő igényeinek megfelelően kezelje a hagyatékot. A szakmai viták nem hónapokra, hanem hosszú évekre, sőt egészen a korábbi vezetésig nyúlnak vissza.

Az intézmény vezetése továbbra is kitart amellett, hogy a tárgyak nem voltak veszélyben, az Emlékház karbantartása folyamatos volt, sőt folytatódik ebben az évben is. A Bartók Emlékháznak nem volt és nem is lehetett “eredeti” szándéka a tárgyaktól való “megszabadulás”, hiszen részben éppen e tárgyak méltó bemutatása volt az egyik feladata. 

Azt is közölték, hogy a letéti szerződés azzal, hogy

a Letevő eltávolította a tárgyakat, felmondásra kell, hogy kerüljön, hiszen nincs indok arra, hogy fenntartsuk a jogi viszonyt.

A Bartók Emlékház továbbra is nyitott Bartók tárgyi és eszmei hagyatékának méltó megőrzésére, és amint ez az igény az örökös részéről felmerül, megtárgyalja az új letéti szerződés kereteit. Az Emlékház legfontosabb feladata a legnagyobb magyar zeneszerző eszmeiségének, munkájának őrzése és emlékezetben tartása. Ha az örökös is úgy ítéli meg, hogy ehhez hozzájárul a zeneszerző tárgyaival, akkor nincs “végérvényesség” ebben a kérdésben - húzta alá Farkas Zoltán, az Emlékház igazgatója.