Vádat emeltek a diák ellen, aki szándékosan leköhögte a tanárnőjét

2021.05.26. 10:05

A Kaposvári Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azokkal az általános iskolai diákokkal szemben, akik közül az egyik fiú maszkját levéve, szándékosan közel hajolva tanárnőjére köhögött, míg a másik tanuló égő öngyújtóját tartotta a pedagógus arca elé, miközben szidalmazta – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség beszámol róla, hogy egy tizennégy és egy tizenhat éves gyermek a 2020/2021-es tanévben évismétlőként kerültek a Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ahol 

az intézmény házirendjét folyamatosan megszegték, félévkor több tantárgyból is bukásra álltak.

A két fiúnak 2020 novemberében matematikaórája volt, amikor felálltak, és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Ekkor az óraadó tanárnő rájuk szólt, azonban a gyermekek nem ültek vissza helyükre, ehelyett arcátlan módon, szitokszavak kíséretében visszaszóltak a pedagógusnak. Ezek után a tanári asztalhoz léptek úgy, hogy a tanárnő ne tudjon az asztal mögül kimenni, azaz az útját állták. 

A fiatalabbik srác ekkor a sértett arcához közel hajolva levette maszkját, és többször a pedagógusra köhögött, azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. A másik diák eközben tovább pocskondiázta a tanárnőt, majd elővette öngyújtóját, meggyújtotta azt, és az égő lánggal a sértett arcához közelített.

Mivel a vádlottak elállták a tanárnő útját, ezért egyik osztálytársuk az iskolaőrtől kért segítséget. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a két fiúra, ha azok beismerik tettüket.