Az iskolaorvosok is kapnak béremelést

2021.05.27. 17:22

Több ponton is módosult az egészségügyi jogszabály, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy az iskolaorvosok is béremelést kapjanak – tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Közölték: az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosításával erősödik az iskolaorvosok megbecsülése, ugyanis megvalósul a vállalkozási formában működő főállású iskola-egészségügyi ellátást végző iskolaorvosok béremelése.

Megbecsülésük a praxisközösségen kívül maradó háziorvosoknak, fogorvosoknak járó bértámogatás összegével egyezik meg, amire a kormány több mint 145 millió forintot biztosított.

Mindezek mellett azoknak a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi szolgáltatóknak, akiknek a bejelentett betegköre 2000 feletti, lehetőségük nyílik, hogy további, legfeljebb heti 20 órában foglalkoztatott háziorvos után is bértámogatást kapjanak.

A magánorvosok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött vényírási szerződésük alapján jogosultak társadalombiztosítási támogatással történő gyógyszer és gyógyászati segédeszköz rendelésre. Ezért 2022. január 1-jével a magánszolgáltatóknak is ellenőrizniük kell a betegeik jogviszonyának érvényességét. Ezáltal válik egyértelművé, hogy egy adott személy jogosult-e finanszírozott ellátás igénybevételére vagy sem.

A kormány fontos célja, hogy megerősítse az alapellátást, lerövidítse a betegutakat, továbbá csökkentse a betegek várakozási idejét azáltal, hogy bővíti a lakóhelyhez közel elérhető szolgáltatásokat

– rögzíti a közlemény. Mint írják, a praxisközösségekben történő szakmai együttműködés olyan új szemléletet hordoz magában, ami akár életeket is menthet. Az ilyen formában együttműködő orvosközösségek szélesebb körben és magasabb színvonalon képesek ellátni betegeiket. A praxisközösségeket érintő jelenlegi kormányrendelet módosításával lehetővé válik, hogy nemcsak egymással szomszédos, hanem az egy járáson belül egymáshoz közel eső települések szolgáltatói is praxisközösséget alkossanak. Az így létrejött közösségnek legfeljebb 10 szolgálat lehet a tagja.

A kormányrendelet rögzíti, hogy kik lehetnek a praxisközösségi szolgáltató tagjai, ezzel kizárva annak a lehetőségét, hogy pénzügyi befektetők beléphessenek a háziorvosi szolgáltatást nyújtó vállalkozásba.

Kapcsolódó

Milyen jövő vár az egészségügyi dolgozókra Magyarországon?

Az a helyzet is előállhat, hogy az orvosoknak engedélyt kell kérniük lakásuk kiadására.