Rákay Phillip elindítja a kormánypárti Partizánt

2021.05.28. 17:57

Patrióta néven indít YouTube-csatornát Rákay Philip. A kormánypárti influencer, a közmédia korábbi intendánsa a Mandinernek adott interjújában úgy fogalmazott, az a célja, hogy a „takarékláng-üzemmódból” feljebb tekerje azoknak a jobboldali szavazóknak a lelkesedését, akik az elmúlt években megfáradtak, beleuntak a politikába, és megmaradt értékrendjük ellenére „mégsem érzik a súlyát a jövő évi választásnak”.

A riporter kérdésére, hogy ezzel a „jobboldali Partizán” születik-e meg (utalva Gulyás Márton ellenzéki aktivista Partizán című csatornájára), Rákay Philip helyeslően úgy válaszolt:

Beszédes nevek. Ők a partizánok, mi pedig a patrióták. Szerintem ez mindent elmond arról, kik vagyunk és miben hiszünk.

Rákay Philip szerint a ráirányuló „kiemelt médiafigyelem” elsősorban annak köszönhető, hogy megjelent a Facebookon, amit szerinte hosszú ideje „a balliberálisok hegemóniája határozott meg”. Az általa jobboldalinak nevezett értelmiség szerinte sokáig nem vette eléggé komolyan a közösségi hálót, a Megafon szakmai támogatásával azonban mára milliós eléréseket produkálnak. Rákay Philip szerint ez olyannyira felbőszítette a „másik oldalt”, hogy azon nyomban elkezdték keresni-kutatni, hol lehet fogást találni rajta. Így esett, hogy az Átlátszó levideózta őt a csaknem ötvenmilliós Mercedes-Benz G 500-as luxusterepjárójával, amint éppen megérkezik a lópalotájához – ez szerinte karaktergyilkosság, mégpedig „a mindig működő irigységkártya” segítségével.

A kormánypárti médiaszemélyiség azt is elmondta, a közéleti tevékenység számára nem megélhetési szükséglet, mivel „az elmúlt harminc évben, több tévécsatorna alapítójaként, vezetőjeként, több ezer tévéműsor készítőjeként, producereként és az elmúlt öt-hat évben üzletemberként” olyan egzisztenciát teremtett, hogy akár otthon is ülhetne, „számolva a babérbokrokon a leveleket”. Elmondása szerint lelkiismereti okokból döntött a közéleti szerepvállalás mellett.

YouTube-csatornájával kapcsolatban mindazonáltal közölte, tisztában van azzal, hogy „a hardcore Gyurcsány–Dobrev-rajongókat vagy a munkásőrtagozat megmaradt kemény magját” valószínűleg nem ő fogja megszólítani. A Patrióta első adása ma este jelenik meg, és Rákay Philip tervei szerint

lesznek új, talán szokatlan hangvételű interjúk, háttérbeszélgetések és világmagyarázó elemzések is, de rengeteg tervünk van.

Céljuk, hogy a csatorna szeptemberre „jelentős nézettséggel” rendelkezzen.



  • Hírek
  • Hírek