Rafael
19 °C
33 °C

Videó: Elvitte a TEK Tasnádi Pétert, önbíráskodással gyanúsítják a volt maffiavezért

2021.05.28. 17:44

Csoportosan elkövetett önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki Tasnádi Pétert a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint az egykori maffiavezért a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik felszámolóegysége fogta el csütörtökön Budapesten, gyanúsítotti kihallgatása után pedig őrizetbe vették. Várhatóan vizsgálóbíró elé állítják, aki dönthet a letartóztatásáról.

A gyanúsítás hátterében a Magyar Nemzet szerint az a vagyonjogi vita állhat, amely egy jászsági településen élő házaspár között tört ki a 2021. januári válásuk után. A volt férj egy budapesti személlyel és több társával exfelesége lakcímére ment, akit rávettek arra, hogy a volt férj kizárólagos használatában lévő egyik helyiség fejében havonta készpénzt fizessen. Az egyelőre nem világos, hogy Tasnádi Péternek mi a konkrét szerepe az ügyben.

Az ex-maffiavezér elfogását videón is megnézheti, ha érdekesnek találja. 

Tasnádi Pétert 1992-ben felfüggesztett börtönre ítélték zsarolás, lőfegyverrel való visszaélés miatt, majd 1999-ben az első magyar maffiaper főszereplője lett. Négy és fél év börtönt kapott. 2006-ban azzal vádolták, hogy megbízást adott volt felesége megölésére, sósavval öntette le anyósa arcát. Ebben az ügyben 2012-ben ítélték jogerősen hét évre. 2016. szeptember 16-án a tiszalöki börtönből szabadult.