Vazul
10 °C
25 °C

Novák Katalin szerint a magas magyarországi átoltottság vonzani fogja a migránsokat

2021.05.29. 12:16

Nemrég magyarországi látogatáson járt Santiago Abascallal, a spanyol szélsőjobboldali VOX párt elnöke, aki találkozott Orbán Viktorral, és akit aztán Novák Katalin Fidesz-alelnök, családokért felelős tárca nélküli miniszter el is vitt Röszkére megnézni a tranzitzónát Közös sajtótájékoztatójukon Novák Katalin kiemelte, az Európai Unió külső határánál, Röszkénél a koronavírus-járvány lecsengésével a migrációs nyomás újbóli erősödésére számítanak. Ennek már láthatóak is a jelei, hiszen folyamatosan növekszik, az utóbbi időszakban megháromszorozódott az illegális határátlépések száma.

Beszélt arról is, hogy a magyar kormány a jövőben is meg fogja védeni az ország határait, hiszen még nagyobb vonzerőt jelent majd a magas átoltottság, illetve

a migránsoknak bizakodásra adhat okot, hogy Magyarországon beoltják őket, tehát ilyen értelemben az egészségüket is még inkább védve érezhetik.

Ami a vendégét illeti, Novák Katalin elmondta, a Fidesz számára fontos, hogy legyen Európában olyan erős jobboldali szövetség, amely képes a valódi jobboldali értékek mellett kiállni, ezeket képviselni, és megszólítani azokat a választókat, akik ezeket a keresztény konzervatív értékeket nemcsak maguk, hanem Európa jövője szempontjából is fontosnak tartják. Ez közös célkitűzés a spanyol VOX párttal.

Alapvetően abban hisznek, hogy Európa akkor lesz igazán gazdag, ha az erős nemzetállamok szuverén módon tudnak együttműködni egymással. Ebben is egyetértenek Santiago Abascallal és a VOX-szal, ezért bíznak abban, hogy az együttműködésük európai szinten is gyümölcsöző lesz.

Santiago Abascal úgy fogalmazott, olyan pártokkal való együttműködés a céljuk, amelyek egyetértenek abban, hogy a határok megvédése a jövőnk szempontjából a legfontosabb.

Magyarország ellenállása a szuverenitását kikezdő brüsszeli törekvésekkel szemben példaértékű, amivel a VOX egyetért,

és szeretné ezt Spanyolországban is elérni – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy Spanyolországnak tengeri határai vannak, illetve a magyarnál is magasabb kerítések védik az országot, de az illegális migráció visszaszorításához hiányzott a kellő akarat. A pártelnök szerint csak a múlt héten egy 80 ezres várost egy nap alatt egy 10 ezer bevándorlóból álló hullám ért el, aminek következtében az emberek nem akartak kimenni az utcára, illetve gyermekeiket iskolába vinni.