Amikor a gyerekek harci eszközök a szülők háborújában

GettyImages-539991905
2021.05.30. 09:25

Évente húsz-huszonöt ezer gyermeket érint szülei házasságbontása, és minimum ugyanennyi szenvedi meg az élettársi kapcsolatok felbomlását. Nem egyszer úgy, hogy az elköszönő felek egymás ellenségeivé válnak, és a csatához minden eszközt, köztük a közös gyerekeket is felhasználják. 

Egyre ismertebb a jelenség, amikor a válófélben lévő szülők a gyerekeket egymás ellen hangolják. Sőt, sok esetben a szülő mellett a közvetlen környezet is részt vesz a folyamatban – osztja meg gondolatait Galambos Balázs, a Szépen válj el Válásközpont alapítója.

A szülő részéről mindez nagyon komoly pszichológiai manipuláció, amely megmérgezi a gyerekek hétköznapjait. 

Piros zászló 

Azonban a manipulációs folyamat előjeleit már időben fel lehet ismerni – tájékoztat Herkules Mónika, a Szépen válj el Válásközpont válási szakértője. Kiemeli, a nehéz, konfliktusos helyzetek már előrevetíthetik, hogy a másik szülő egy-egy helyzetben miként reagál majd. 

Ha a férj vagy a feleség a gyereket terheli olyan információkkal, amelyek nem feltétlenül tartoznak rá, akkor az már előjel lehet, hogy válásnál a közös gyermeket akár a másik szülő ellen fogja nevelni.

A szakértő hozzátette, megcsalás esetén előbb-utóbb elhangzik az a bizonyos mondat, hogy

Az a sz..........ét apád/anyád, nézd meg, félrelépett!!!

A szakember szerint ilyen heves reakciók esetén ez piros jelzés, hogy válás esetén ellennevelés várható. Herkules Mónika felvilágosított, ha már elkezdődött a folyamat, akkor is van lehetőség arra, hogy a szülő ne távolodjon el külön élő gyermekétől. 

A legfontosabb, hogy nem szabad elfordulni a gyerektől, akkor sem, ha a viselkedése flegmává változik, nem akarja elfogadni a szülői tanácsokat, esetleg hisztizik.

Hozzáteszi, fel kell ismerni a folyamatot, hogy a háttérben ellennevelés zajlik, ami adott esetben kiváltja a gyermek bosszantó viselkedését.

Galambos Balázs is úgy véli, fontos, hogy ilyenkor ne lendüljenek a szülők ellentámadásba a közös gyermeket felhasználva. A sérelmek megtorlása helyett inkább helyezzük hangsúlyt a gyermekkel való kommunikációra. A központ alapítója hozzátette, a múltbéli pozitív emlékek felelevenítése szintén segíthet a nehéz pillanatokban. 

Tömeges jelenségként figyelték meg

A szülői elidegenítés fogalmát (Parental Alienation Syndrome) 1980-ban vezették be Richard A. Gardner amerikai gyermekpszichiáter javaslatára, aki számos, válófélben lévő szülővel folytatott klinikai vizsgálatot, és akkor figyelte meg a szülői elidegenedést mint tömegesen létező jelenséget.

Május utolsó vasárnapján sincs másképp 

Rédei Zsuzsanna, a központ pedagógiai szakpszichológusa szerint a szülők május utolsó napján se viseljenek álarcot. 

A szakember úgy véli, ha a hétköznapokon vitával terhes a felnőttek kapcsolata, ahol a manipuláció is jelen van, mindez egy közösen eltöltött nap végére puskahordós hangulatot teremthet, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. 

A legjobb szándék vezérli ilyenkor a szülőt, de ez borzasztóan nehéz, mert nagyon érzékeny radarjaik vannak a gyerekeknek arra, hogy szondázzák a szülők érzelmi állapotát. A gyerek néha hamarabb detektálja a szülő érzéseit, és úgy fogja megélni a gyereknapot, hogy ez egy feszültséggel teli helyzet. 

A pszichológus azt javasolja, a külön élő szülők csak akkor vigyék közös gyereknapi programra a csemetéjüket, ha a meglévő helyzetet mindannyian elfogadták, és a felnőttek kapcsolatában már nincs vita vagy konfliktus. 

(Borítókép: Egy síró gyermeket vezet el az édesapja. Fotó:  Fairfax Media / Getty Images)