Brutálisan bántalmazott és megerőszakolt magyar nőket egy nigériai férfi

2021.05.31. 13:43

Több rendbeli szexuális erőszak miatt vádat emelt egy nigériai férfival szemben az ügyészség – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. 

A vád szerint a 23 éves férfi szexuális szolgáltatást akart igénybe venni, és ilyen alkalmakkor hat nőt támadott meg.

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, a vádlott az első esetben, 2019. augusztus 17-én a sértett által kért összeget előre megfizette, azonban a szexuális aktus végeztével a szolgáltatás díját a sértettnél lévő további készpénzzel együtt bántalmazással visszaszerezte.

Az ezt követő alkalmaknál a vádlott a sértettek kérése ellenére nem adta át előzetesen a szolgáltatás díját, azt a szexuális aktus után akarta megfizetni. Amikor emiatt a nők megtagadták, hogy a vádlott részére szexuális szolgáltatást nyújtsanak, a vádlott rájuk támadt. Legtöbb esetben fojtogatta, bántalmazta őket, az egyik sértettet késsel fenyegette.

Három esetben a sértettek kitartó védekezése – illetve részben a kedvezőtlen helyszín miatt – a vádlott vagy felhagyott a sértettek bántalmazásával, vagy a sértettnek sikerült elmenekülnie. Két esetben azonban a vádlott szexuálisan bántalmazta a nőket.

A rendőröknek a férfit 2020. április 11-én, egy aznap elkövetett bűncselekményt követően nem sokkal sikerült elfogni.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit négyrendbeli szexuális erőszakkal – ebből kettő kísérleti szakaszban maradt –, aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével, valamint rablással vádolja, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő végleges kiutasítását indítványozta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport