Gyurcsány-terror címmel szervez kiállítást a CÖF

2021.06.01. 16:15

A 2006-os "Gyurcsány-terror" eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást szervez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére – jelentette be ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője budapesti sajtótájékoztatón – írja az MTI.

„A 2006. október 23-án vérvörösre festett köztársaságról" szóló vándorkiállítás anyagát a települések közterületein fogják bemutatni, a kezdés szeptember 17-e, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulója.

A bejelentés szerint a többi között fényképeket, "a rendőrterror során használt" fegyvereket és eszközöket bemutató tárlat mellett fórumokat is tartanak majd, amelyeken "2006 hősei", a jogsértések érintettjei számolnak be a történtekről.

Ezzel egy időben javaslatot tesznek egy civil igazságtételi bizottság felállítására, amely a "rendőrségi bűncselekményeket", az eseményeket követő bírósági gyakorlatot, illetve "a közhatalom által elkövetett alapjogsértéseket" vizsgálja majd.

Az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulóján jelent meg az Elk*rtuk című nagyjátékfilm első előzetese az Indexen. Magyarország első, valós eseményeken alapuló politikai krimije 2006 botrányokkal teli őszén játszódik és hamarosan bemutatják a mozikban.