Cser-Palkovics András bejelentette: nem indul 2022-ben

2021.06.03. 17:05 Módosítva: 2021.06.03. 17:06

A székesfehérvári polgármesteri tisztséget 11 éve betöltő Cser-Palkovics András videoüzenetben jelezte közösségi oldalán, hogy nem indul képviselőjelöltként a 2022-es országgyűlési képviselőválasztáson. Azt mondta, öt évre szól polgármesteri mandátuma, ő pedig szeretné teljesen kitölteni. Úgy fogalmazott:

Büszke vagyok arra, hogy 2011-ben részt vehettem annak a törvénynek a megalkotásában, ami összeférhetetlenné tette az országgyűlési képviselői és az önkormányzati munkát.

Ez a döntés helyes volt a politikai világok eltérő természete, illetve közjogi és morális értelemben is. Akadnak, akik sznobizmusból néznek át az önkormányzatok felett, de veszélyesebb, akik csak politikai karrierjük egyszerű eszközeként tekintenek az önkormányzati munkára.

Nem mondta ki, de érzékelhetően a főpolgármester miniszterelnöki ambícióira utalva aláhúzta, hogy aki így tesz, az hitelteleníti minden korábbi, településeket féltő megszólalását.