Az is védettségit kaphat, aki nem is jogosult rá

2021.06.03. 20:28 Módosítva: 2021.06.03. 20:34
Az ellenanyag-tesztek által olyan emberek is hozzájuthatnak a védettségi igazolványhoz, akiknek nem lenne joguk megkapni azt – közölte az RTL Híradó.

Védettségi igazolványt háromféleképpen lehet szerezni: ha valaki beoltatja magát, vagy ha volt pozitív vírustesztje és utána kigyógyult a fertőzésből, akkor automatikusan kiküldik a dokumentumot. A harmadik lehetőség az, ha ellenanyag-tesztet csináltat valaki és azt küldi el. Az így szerzett védettségi négy hónapra szól.

A RTL szerint ez utóbbinál viszont az a baj, hogy nem minden laborban ellenőrzik a személyazonosságot, ahol ellenanyag-tesztet végeznek. 

és így akár olyanok is hozzájuthatnak az okmányhoz, akik nem lennének jogosultak rá. 

Az RTL rejtett kamerás felvételt készített arról, hogy miként is történik ez. A mintavétel mindössze négy perc alatt megvolt, az RTL riporterétől pedig a TAJ-kártyát elkérték ugyan, de fényképes igazolványt már nem kértek tőle.

Asbóth Márton, a TASZ munkatársa szerint a laboroknak nem kötelező elkérniük a fényképes igazolványt. De aki mást küld maga helyett tesztelni, majd a teszteredménnyel védettségi igazolványt csináltat, az lényegében közokirat-hamisítást követ el és 

lebukása esetén öt év börtönt kockázhat.

Ugyanakkor erre a csalásra csak nagyon nehezen, jellemzően csak bejelentés, feljelentés esetén lehet rájönni. Mári Róbert, a Wáberer Medical Center vezetője szerint épp ezért hatóságilag kellene szabályozni azt,hogy a laborokban is kötelező legyen elkérni a fényképes igazolványt.

Praktikus lehet ezt ilyen szinten rendezni, hogy ne legyen különbség egyik szolgáltató és másik szolgáltaó közt, ne az legyen, hogy valahol elkérik, máshol pedig nem

– mondta. 

Az RTL Gulyás Gergelytől is megkérdezte a csütörtöki kormányinfó előtt, hogy tervezik-e az ellenanyag-teszthez kötődő eljárásrend átalakítását, de ezt a kérdést nem olvasták be.