Antal, Anett
16 °C
24 °C

Kásler Miklós: Idegen érdekek uralták az értékrendet hetven évig

2021.06.05. 19:50

Harminc évvel ezelőtt a rendszerváltoztatással lehetőséget kapott Magyarország, hogy

az értékeket kiegyenlítse, mert az értékrendjét hetven éven keresztül idegen érdekek uralták, amelyek kisajátították a cselekvés lehetőségét

– mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Gödön.

Kásler Miklós a Platthy György-emlékkonferencia és Magyar Örökség Nevelési Konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy az elmúlt években észrevehető volt, hogy a nemzeti értékek és a kozmopolita, internacionalista értékek között arányosság kezd beállni.

A miniszter kitért rá, hogy amennyiben azt akarjuk megvizsgálni, hogyan alakult ki a mai magyar nemzet, akkor az őstörténet felé kell fordulni. Hozzátette, hogy a sztyeppei birodalmak időszakában is volt néhány alapvető összetartó erő, amely létrehozta a birodalmakat, ilyen volt a szuverenitás, az integritás vágya, a függetlenség megőrzése és az ősök tisztelete is.