Gulyás Gergely: 2023-ban lehet a népszavazás a Fudanról

2021.06.06. 19:03

A Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik, ugyanis jelenleg még a tervek sem állnak rendelkezésre – mondta a Mandinernek Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: amennyiben a tervek meglesznek, a pénzügyi feltételek és a pontos finanszírozás is, akkor lehet majd dönteni az egyetem ügyében.

A fővárosi városházán kívül azonban már nem a Gyurcsány-koalíció van hatalmon. Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére »jót tenni«. Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet

– jelentette ki a miniszter.

Később az MTI kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy a Fudan Egyetemmel kapcsolatos népszavazás 2023-ban lehet esedékes, mert 2022 második feléig a tervezés folyik.

A kormány keleti elkötelezettségével kapcsolatban úgy foglalt állást:

nekünk nem kell a nyugati világnak hűségnyilatkozatokat tennünk, mert a NATO- és EU-tagsággal annak részei vagyunk, létező vitáink ellenére ők a szövetségeseink. Értjük a nyelvüket, akkor is, ha nem mindig szeretjük. A főpolgármester úr fordítva van ezzel: nem érti a nyelvüket, de mindig szereti.

A Jakab Péterre kiszabott tízmilliós büntetésről is kifejtette véleményét a miniszter:

jelenlegi szövetségesei szerint Jakab Péter egy náci párt politikusa volt. Ez nekik is kínos, ezért a hitelvesztést mérséklendő új, a korábbitól távolabbi szerepet találtak a Jobbik elnökének. Jakab Péternek nem tetszik a bohócszereposztás, amelyet újdonsült szövetségesei Gyurcsány Ferenc vezetésével neki szántak. Bohóc helyett mártír szeretne lenni.