Társasházat építtetett, családon belül vett lakásokat Dunakeszi polgármestere
Tízlakásos társasházat építtetett Dunakeszin a polgármester családjának cége, hogy minden családtag kapjon egy lakást – írja a Magyar Narancs. A lap szerint a fideszes Dióssi Csaba előbb a társaság vezetőjeként megépíttette a házat, majd kiszállt a cégből, és még a csokot is felvette, hogy a családi vállalkozástól megvehesse a lakásokat.
Az építettő az 1996-ban alapított Turan Bt. volt, amelynek vezető tisztségviselői feladatait egészen 2016-ig a polgármester látta el, most pedig 24 éves fia az ügyvezető és a tulajdonos. A kültagok között a polgármester közel 80 éves édesapja is feltűnik.
A dokumentumok szerint Dióssi Csaba és édesapja fejenként öt-öt lakást tulajdonol a társasházban, melyek között vannak közel 60, 70 és 100 négyzetméteresek is.
A polgármester egy helyi lapnak, a Dunakeszi Postnak azt mondta:
egy családi ház komfortját feladva egy társasházat építettünk, hogy együtt maradhassunk a gyerekekkel, de meglegyen az önállóságuk. Így édesapám is ide költözhetett. Három generáció él együtt, egymásra számítva, mégis külön.