Megrongáltak egy templomot, több mint egymilliós a kár

2021.06.06. 12:14

Szombatra virradó éjszaka betörtek a Baranyai megyei Lothárd templomába, a rongálókat még szombat délelőtt elfogta a rendőrség – írja a Vasárnap. 

A lap információi szerint a közelben bulizó fiatalok törték be a templom ablakait és ajtaját. A képeket és a szobrokat is összetörték, a miseruhákat pedig szétdobálták.

A rendőrség szombaton háromnegyed nyolckor kapott bejelentést az esetről. A helyszínen megállapították, hogy az elkövetők több ablakot betörtek, egy feszületet összetörtek, és két Szűz Mária-szobrot is megrongáltak – közölte a rendőrség.

A településen egy kerítést, valamint egy személygépkocsi tükrét is megrongálták. A kár több mint egymillió forint.

A hat 15 és 17 év közötti fiatalt előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. Ellenük többrendbeli rongálás és csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Korábban Gödöllőn történt hasonló templomrongálás. Az elkövető akkor baltával ment neki az ajtónak, a berendezést felgyújtotta, a műtárgyak közül pedig többet festékkel öntött le.

A férfit később elfogták, a betörésről videó is készült. A keletkezett kár a két és fél millió forintot is meghaladta.