Márki-Zay Péter: A Jobbik–DK nem természetes szövetség, ez a füstös szobák világa

2021.06.07. 11:01

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szerint az ellenzék pártjai számos helyen megpróbálnak kisiklani az előválasztás elől. A politikus a Népszavának azt mondta, hogy sokszor szeretnék

a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt.

Hozzátette, hogy véleménye szerint 

a Jobbik–DK nem egy természetes szövetség. Ez a füstös szobák világa.

Egy Orbán Viktorhoz korábban közel álló ismerősére hivatkozva úgy vélekedett: ha a miniszterelnök azt látja, hogy elveszítheti a választást, „akkor nem lesz itt semmilyen választás”.

A 2022-es választások utáni esetleges átmenetről azt mondta, hogy

semmi értelme a Fidesz kétharmados törvényeihez tartani magunkat. Ilyen értelemben egy vértelen forradalom sem zárható ki. Abban az értelemben, ahogy például Belgrádban volt. Lehet, hogy néhány százezer embernek ki kell menni az utcára.

Márki-Zay Péter véleménye szerint ellenzéki győzelem esetén szakértői kormányt kell alakítani. Ezután a NER nem térhet majd vissza, ugyanis a Fidesz legfelső vezetésének fele börtönben lesz. Abban az esetben azonban, ha nem számolnak le a korrupcióval, és nem hajtanak végre kíméletlen elszámoltatást, a rendszer vissza fog térni. 

Amennyiben a Fideszt megtisztítjuk a bűnözőktől, a magyar társadalomnak nincs többé oka félni ettől a párttól

– tette hozzá az előválasztási miniszterelnök-jelölt.