Kövér László elárulta, miért sújtotta 9,6 milliós bírsággal a ficsúrozó Jakab Pétert

2021.06.10. 16:25 Módosítva: 2021.06.10. 16:26

Benyújtotta a Jakab Péter megbüntetéséről szóló határozatot Kövér László, amelyben a házelnök részletesen kifejti, miért is rótt ki 9 686 400 forintos büntetést a ficsúrozó politikusra. A határozatra azért volt szükség, mert a Jobbik elnöke a mentelmi bizottság után az Országgyűlést kérte a négyhavi tiszteletdíjával egyenlő mértékű bírság hatályon kívül helyezésére.

Az ötoldalas dokumentumban rögzített indoklás szerint Kövér László

a jogkövetkezmény mértékét arra figyelemmel állapította meg, hogy a képviselő a kirívóan sértő kifejezést és a fegyelmi jogi rendelkezésekbe ütköző magatartást az ülésvezetői felszólítások ellenére, sőt azokat bírálva használta, illetve folytatta tovább.

Emlékeztetett továbbá, hogy az Országgyűlés jelenlegi ciklusában már negyedik alkalommal kerül sor jogkövetkezmény alkalmazására az ellenzéki politikussal szemben, amiért rendetlenkedett. Kövér László emellett felidézte a Mentelmi bizottság döntését, amely szerint

megállapításra került, hogy a házelnöki döntésben foglalt tiszteletdíj-csökkentés mértéke – ellentétben azzal a képviselői állítással, miszerint politikai indokok motiválták a döntés meghozatalát – a törvényben meghatározott házszabályi rendelkezések megsértésének súlyára tekintettel, az Ogytv. 46/D §-a és a 47. § (1) bekezdés e) pontja alapján került megállapításra.

A dokumentum végezetül megjegyzi, amennyiben az Országgyűlés esetleg úgy dönt, hogy a határozatot elutasítja, úgy a 9,6 milliós büntetést hatályon kívül helyezi, ha viszont elfogadja, a politikus tiszteletdíja a megállapított mértékben csökken.