Ez fájni fog: drágulnak a fogászati kezelések

D ATI20200506018
2021.06.11. 19:38
A fogorvosok tavalyi bevétele mindössze 60-70 százaléka volt az előző évinek.

Azt, hogy mennyire romlott fogaink állapota az elmúlt bő egy évben, nem lehet tudni, mert most jött el az idő, hogy a páciensek nagy része beoltottan fordulhat fogorvoshoz – számolt be a legfrissebb tapasztalatokról Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke, aki úgy véli, az elmúlt másfél év maradandó károkat okozott a hazai lakosság szájhigiéniájában.

Elfedett fogak

A fogászati szakember emlékeztetett arra, hogy a koronavírus hazai megjelenését követően rövid ideig csak sürgősségi ellátásokra volt lehetőség, majd a korlátozások feloldása után, tavaly májustól visszatérhettek ugyan a megszokott ellátáshoz, de dr. Nagy Katalin úgy véli,

a maszk a szájhigiéniára való törekvést jelentősen módosította, még az általános otthoni fogtisztítás is háttérbe került, hiszen – mint egy védőpajzs – a maszk védte a viselőjét, nehogy esetleg valaki felfedezze a fogproblémáit.

A fogorvos kiemelte, hogy érdemes külön megvizsgálni, a járvány hogyan érintette a magánpraxisokat és az államilag finanszírozott rendelőket.

Talán életünkben először az államilag finanszírozott rendelők jobban jártak, hiszen általánydíjazást kaptak. Ami azt jelentette, hogy nem függtek a beavatkozások gyakoriságától olyan mértékben, mint a privát praxisok, különös tekintetettel azokra, amelyek külföldi páciensekre alapoztak.

A Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke szerint jelenleg is csökkentett üzemmódban működnek a külföldi páciensekre szakosodott magánklinikák, hiszen a nehezített határátlépés nagyon nagy mértékben visszavetette a külföldiek betegellátási lehetőségeit.

Fogvárosok 

A Nagy Katalin által említett fogturizmus az elmúlt évek alatt Magyarországon igencsak megerősödött. Az egészségturizmus ezen válfaja létezett már a nyolcvanas évek közepén is, amikor egyre több német és osztrák állampolgár vette igénybe a magyar határ menti városok fogorvosi kezeléseit, mert nálunk kiváló felszereltséggel és szakemberekkel ugyanazt a kezelést legalább fele áron tudták megoldani.

Ma már Sopronban és Mosonmagyaróváron fogászati iparág alakult ki. A két városban 2019-ben több mint 300 rendelő várta a betegeket. A külföldről – zömmel Németországból és Ausztriából – érkező betegek utaztatására, ellátására hoztak létre utazási irodákat, amelyek fapados repülőjárattal vagy buszos fuvarozással, menetrendszerűen szállítják a pácienseket a két fogvárosba.

Vagyis csak szállították. 

A tavalyi megszorító intézkedések ugyanis katasztrofális hatással voltak a külföldi páciensekre szakosodott fogászatokra. 

Több soproni, mosonmagyaróvári rendelő fogorvosa arról számolt be, hogy harmatgyenge a külföldiek jelenléte, és legalább két hónap szükséges ahhoz, hogy a külföldi páciensek szép lassan újra feltűnjenek a város utcáin.

Egy mosonmagyaróvári fogorvos név nélkül annyit árult el, hogy a tavaly március közepén elrendelt szigorítások gyakorlatilag tönkretették a fogászati turizmust. Egyik napról a másikra kellett lemondanunk a kezeléseket, miközben sok fogorvos nem tudta eldönteni, hogy véglegesen lehúzza-e a rolót. Egy másik fogorvos hozzátette, a nyári időszakban kissé fellendült a betegek száma, és az ellátást igénylők csak lassan nyerik vissza a bizalmukat ahhoz, hogy igénybe vegyék a fogorvosi szolgáltatásokat, de még így is a 2019-es évhez képest 60-70 százalékos visszaesést okozott a járvány a bevételükben. Ugyanakkor van, aki úgy véli, hogy a járvány végén a fogászatokat megszállják majd a páciensek, és bepótolják a régóta halogatott kezeléseket.

Az orvosok által elmondottak egy dologban megegyeznek, mégpedig hogy rövid időn belül nem tér vissza az aranykor, amely 2019-ig érzékelhető volt. 

A szektor gazdasági erejét jól érzékelteti, hogy 2020 előtt a fogturizmus átlagosan egymillió vendégéjszakát eredményezett hazánkban, és ahogy arról már beszámoltunk, 2010 után nem volt olyan esztendő, hogy ne növekedett volna a Magyarországra látogató fogturisták száma. 

Nyitás után áremelés 

A mosonmagyaróvári Toma Dentál is megérezte a változásokat. Tavaly 2 és fél hónapra ők is bezártak, de idén már úgy érzik, javult a helyzet. A fogászatot vezető Toma János kiemelte, azok a rendelők, amelyek elsősorban a fogturizmusra szakosodtak, 

jelentős mértékű bevételkieséssel szembesültek,

hozzátette, mivel a hozzájuk bejelentkező külföldi páciensek egyénileg érkeznek hozzájuk, ezért manapság már érezhető az osztrákok jelenléte.

A fogorvos elmondta, hogy idén elsősorban a magyar és osztrák páciensei kisebb, sürgősebb ellátások okán keresik fel. A komplexebb, komolyabb beavatkozások még elmaradnak, amelynek oka egyrészt a fertőzés miatt kialakult óvatosság, másrészt a kiszámíthatatlan anyagi helyzet. 

Toma János arra is kitért, hogy a járvány átalakította a piacot, ami áremelkedést hoz magával. A legtöbb fogorvosi rendelőben pluszinfekciódíjat számítanak fel, ami 10 százalék alatti emelkedést jelentett már, de ezzel még nem állt meg a folyamat. Az ellátáshoz szükséges anyagok jelentős áremelkedését a rendelők sem tudják figyelmen kívül hagyni, így 20-25 százalékos áremelkedés várható rövid időn belül.

(Borítókép: Egy fogorvos (j) és asszisztense kezel egy pácienst Nyíregyházán 2020. május 6-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)