Kitört a botrány, Hadházy Ákos kiakadt Jakab Péterre

2021.06.11. 08:12

Amint azt tegnap megírtuk, megszületett a jobbikos bejelentés, miszerint az egykor radikális jobboldali párt a zuglói előválasztáson a szocialista Tóth Csabát támogatja, akit illetően több ízben felmerültek kínos témák, például a zuglói parkolási maffiával, illetve Karácsony Gergely elásásával kapcsolatban.

Hogyan, hogyan nem, az erről szóló, Facebookon közzétett képre azonban elfelejtették Jakab Péter pártelnök arcképét Tóth Csabáé mellé illeszteni, pedig eddig ez volt a bevett szokás a párt előválasztási beharangozásaikor. Ezért a szocialista politikus ellenében, kizárólag a Momentum támogatásával induló Hadházy Ákos segített felidézni az eredeti dizájnt. 

A politikus emlékeztetett, hogy Jakab Péter „Pártelnök Úr” eddig mindig saját arcképével hirdette, ha a Jobbik beállt egy jelölt mögé. 

Most viszont vagy elfelejtette őt odatenni a stáb, vagy ennyire szégyelli, amit tett. Remélem, az utóbbiról van szó 

– írta. Hozzátette, ellenkező esetben a Jobbik elnöke még mindig nem értette meg, hogy a győzelemhez nemcsak a szónoklatokban kell változást ígérni, hanem komolyan is kell gondolni azt.

Sajnos szerintem a Jobbiknak Zuglóban most nem sikerült jól választani. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a parlamenti pártok úgy alkudoznak, mint a kofák 

– zárta bejegyzését Hadházy Ákos, aki egyébként tegnap már a Jobbik nevezetes bejegyzése alá is odapirított egy hasonló tartalmú kommentárt.