Oszkár
20 °C
29 °C

Négy védettségi igazolványt is kapott egy idős nő, csak éppen egyik sem érvényes

2021.06.13. 17:21

Négy védettségi igazolványt is kiküldtek egy idős zuglói nőnek, de ezek közül egyik sem érvényes – közölte az ATV Híradó.

Kiss Béláné Irén azt mondta, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala mind a négy alkalommal olyan védettségi igazolványt küldött neki, amelyen a korábban lejárt személyi igazolványának azonosítója szerepel. Az első igazolvány után háromhetenként kapott egy újabb kártyát, de hiába kérte a kormányhivataltól, hogy korrigálják az azonosító számot, ez nem történt meg.

Két hét után megkaptam egy védettségi igazolványt, ami ugyanolyan rossz volt, mint az első, akkor megint kezdődött elölről: bementem, hogy mégsem jó, megint nem jó. Ez háromszor megismétlődött

közölte, hozzátéve: a negyedik érvénytelen igazolványát a múlt héten kapta meg. 

Az idős nő e-mailben is kereste a kormányhivatalt, ahonnan végül a helyi önkormányzathoz irányították, és egy reklamációs papírt töltettek ki vele. 

A védettségi igazolványok egyikével egyébként a helyi uszodába beengedték, de ott is rendszeresen magyarázkodnia kell, hogy miért nem a jó szám szerepel az igazolványon.

Ráadásul azt sem érti, hogy miért kellene neki 3000 forintot fizetnie az igazolvány cseréjéért, ha nem ő hibázott.

Az ATV Híradó megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt válaszolta, hogy a kormányhivatal minden védettségi igazolvánnyal kapcsolatos problémás esetet kivizsgál. A szaktárca közlése szerint a védettségi igazolvány ügyében személyesen a kormányablakokban, illetve az ügyfélkapun keresztül lehet bejelentést tenni.