Jakab Péter: Se a köpcösök, se a bajszosok nem fognak megtörni

D NOE20210614005
2021.06.14. 15:26
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője azt rótta fel a kormánypártoknak napirend előtt a parlamentben, hogy nemrégiben arra tettek ígéretet, az ő felszólalásánál mindig ki fognak vonulni az ülésteremből. Az ellenzéki politikus kiemelte: a parlament egy munkahely, a kormánypárti politikusok pedig milliós fizetésért dolgoznak „vagy éppen lógnak”.

„Önök szerint egy átlag magyar melós megengedheti magának, hogy elhagyja a munkahelyét, mert nem szimpatikus egy kolléga?” – tette fel a kérdést a Jobbik frakcióvezetője, majd azonnal meg is válaszolta: nem teheti meg, tehát a kormánypárti politikusok se tehessék meg.

Kutyakötelességük végighallgatni akkor is, ha nem tetszik, amit mondok. Ha nem teszik, keressenek más munkahelyet

– jelentette ki Jakab Péter. Azt is kifejtette, hogy soha nem lehet egy rezsim játékszabályai szerint játszani, de ő nem is akarja elfogadni az Orbán-rendszert, hanem legyőzni, kerül, amibe kerül.

Ugyanakkor arról beszélt: vannak, akik elfogadták a játékszabályokat, és „lopnak, csalnak, hazudnak”, mert túl akarnak élni. A Jobbik frakcióvezetője azonban nem akar ilyen ember lenni.

Amikor hazugokkal állsz szemben, az igazság az egyetlen fegyvered

– mondta Jakab Péter, aki azt is hozzátette, hogy az igazságérzete az egyetlen mércéje, kimondja azt, amit a választói is: elég volt.

„Elég volt abból, hogy önök megalázzák, kihasználják, kisemmizik a magyarokat” – szögezte le a jobbikos politikus. Szerinte a kormány úgy kezeli ezt az országot, mintha a saját birtoka lenne, és ahelyett hogy kormányoznának, „mást sem tesznek, mint lopnak meg gyűlölködnek”.

„A pápának is ciki találkozni önökkel, a nagy kereszténydemokratákkal – mondta Jakab Péter. – Sérti önöket az igazság? Persze hogy sérti – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: erre nem az a megoldás, hogy őt elnémítják, hanem hogy „befejezik a hazudozást”.

Sérti önöket, hogy bűnözőnek nevezem magukat, de erre nem az a megoldás, hogy kikapcsolják a mikrofonomat, hanem hogy befejezik a lopást. Zavarja önöket a ficsúr szó, jobban, mint a bűnöző, azt ingyen lehet mondani, ezért meg tízmilliós büntetés jár. Erre nem az a megoldás, hogy engem milliókra büntetnek, hanem hogy befejezik a rongyrázást egy olyan országban, ahol kétmillióan élnek a létminimum alatt

– fogalmazott Jakab Péter.

A Jobbik frakcióvezetője azt is mondta, elhiszi, hogy a kormánypárti politikusokat idegesíti a stílusa, mert szokatlan az őszinte szó, de értsék meg, rossz úton járnak, ha azt hiszik, hogy őt büntetésekkel el lehet hallgattatni.

Eláruljam önöknek, mivel érnék el azt, hogy csendben maradjak? Tisztességes kormányzással. Szolgálni kéne a népet, és nem uralni, adni kéne a népnek, és nem elvenni tőle. Felemelni kellene, és nem megnyomorítani. Adjanak jólétet a magyaroknak szegénység helyett, és esküszöm, hogy befogom a számat. De egészen addig, amíg önök alacsony bérekkel, magas árakkal, 27 százalékos Európa-rekorder áfával és mérhetetlen korrupcióval sanyargatják a népet, addig mi egy tapodtat nem hátrálunk

– fejtette ki a jobbikos politikus.

Jakab Péter azt is kiemelte: kikapcsolhatják a mikrofonját, büntethetik, amennyire csak akarják, elvehetik a házát, ha akarják, de a hazáját nem adja.

Bármit is tesznek, bárhogy is gyaláznak, bárhogy is támadnak, bárhogy is gyűlölnek, én maradok az, aki vagyok, egy egyszerű vidéki gyerek, akit soha, de soha nem fognak tudni megtörni a budai vár urai, se a köpcösök, se a bajszosok, Isten engem úgy segéljen

– jelentette ki a frakcióvezető.

Jakab Péter felszólalása után Kövér László házelnök megjegyezte:

Igyekszem az utolsó ülés szellemében méltányos lenni önnel, sőt elnéző, bízva abban, hogy a nyáron lesz módja kipihenni magát, és egy mentálisan sokkal jobb állapotban lévő frakcióvezetőt üdvözölhetünk itt ismét.

„Ön korunk Cézárja”

A kormány részéről Orbán Balázs a válaszában azzal szúrt oda Jakab Péternek, hogy az ötperces felszólalásából négy és fél csak magáról szólt.

Az államtitkár azt is a szemére vetette, hogy „a legnagyobb posztkommunista oligarchának adta el a pártját”, és Gyurcsány Ferenc „politikai visszatérését készíti elő”. Az az ember a magyar emberektől elvett ingatlanban lakik, a rendszerváltás előtt is politikai vezető volt – tette hozzá.

Orbán Balázs szerint az ellenzék semmit sem segített az embereknek a járványkezelésben, csak a kormányt támadták, és „nem foglalkoztak a magyarok szükségleteivel”, az pedig magyar emberek életébe került, hogy „a keleti vakcinák ellen hergeltek”.

Arról is beszélt, hogy ha az ellenzékek múlt volna, nem lenne 13. havi nyugdíj, hitelmoratórium, családtámogatás.

Önök azokkal szövetkeznek, akik 2010 előtt elvették a magyar emberektől a pénzt, adót emeltek, kiszolgáltatták az országot a külföldi hitelezőknek, 12 százalékos munkanélküliséget eredményeztek. (...) Ön korunk Cézárja, na nem a dicsőséges hadvezér, hanem aki jött, látott és majd nem győz bocsánatot kérni

– fogalmazott Orbán Balázs.

(Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 14-én. Fotó:  Bruzák Noémi  / MTI)