Tüntetésre készülnek az egészségügyi szakdolgozók?

2021.06.18. 11:29

Országos demonstrációra készülnek az egészségügyi szakdolgozók, de a részletekről, hogy pontosan hol, mikor és milyen formában tüntetnek, a területi elnökök gyűlése dönt hamarosan – írja a Népszava. A lap szerint az országos demonstráció megszervezésére hatalmazta fel tagsága a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vezetőit. Balogh Zoltán, a köztestület elnöke elmondta: akciójukra még a nyáron sor kerül, június 15-ig lehetett kitölteni azt a kérdőívet a kamara honlapján, ami a tagság demonstrálási hajlandóságát tesztelte.

Csaknem tízezren töltötték ki a kérdőívet. A válaszolók mintegy hatoda, 1623 dolgozó tervezi, hogy még ebben az évben elhagyja a pályát. Ha ezt az arányt kivetítjük a teljes tagságra, akkor több ezer embert veszíthetnek el a betegellátásból

– mondta a lapnak Balogh Zoltán, hozzátéve: ha az OECD-országok szakdolgozói létszámához viszonyítjuk a hazai létszámot, akkor nálunk már 20-25 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint ami a biztonságos betegellátáshoz kellene. Úgy látják, hogy a szakdolgozók közérzete rossz, különösen mióta az új szolgálati jogviszony bevezetése rájuk csak terheket rótt, miközben a mellettük dolgozó orvosok tekintélyes béremelést kaptak. 

A lap arról is ír, hogy információik szerint a Magyar Kórházszövetség most zajló kongresszusán Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató bejelentette: készítettek egy javaslatot a szakdolgozói jövedelmek rendezéséről is. A lap idézi Páva Hannát, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettesét, aki ugyanezen a fórumon arról beszélt, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15 százaléka, ami 5500 üres pozíciót jelentett. Ezt követően távozott további 3000 szakdolgozó március elején.

Az emberek mostanra nagyon fáradtak, elcsigázottak, a járvány kimerített mindenkit

– magyarázta az érintettek elkeseredését a kamarai elnök, Balogh Zoltán, aki szerint ha a válaszadóik valóban elmennek, akkor a mostani katasztrofális létszámhelyzet tovább romlik.