Kötéllétrával rabolták ki a templomot

2021.06.18. 08:03

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves és egy 58 éves budapesti férfi ellen, akik az alsópetényi templomba betörve kelyheket tulajdonítottak el  közölte az ügyészség.

2020. augusztus 25-én az idősebb férfi Budapesten rábeszélte társát, hogy törjenek be az Alsópetényi templomba, ő biztosítja a betöréshez szükséges eszközöket, míg vékonyabb testalkatú társa a templom ablakán jut be oda, a zsákmányon pedig fele-fele arányban osztoznak.

A vádlottak a terv szerint még aznap este gépkocsiba ültek, és az alsópetényi templomhoz hajtottak. Megvárták, hogy a környék elcsendesedjen, így 21 óra után léptek akcióba. A fiatalabb férfi felmászott a kápolna előtetejére, betörte az ablakot, majd egy kötéllétra segítségével leereszkedett, magához vett két réz ostyatartó kelyhet és egy ezüstszínű kelyhet, miközben társa kint őrködött.

A lopás közben azonban megszólalt a riasztó, így a tolvajoknak menekülniük kellett. A sietségben az egyik kehely tetejét a templom előtt el is veszítették. A kelyhek értéke 158 ezer forint. Az elkövetők a betöréssel 12 900 forint rongálási kárt okoztak a templomnak.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség lopás bűntette miatt indított eljárást, és indítványozta a börtönbüntetés kiszabását, valamint a károk megtérítését. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport