Karácsony Gergely három évvel meghosszabbította a tilalmat a Római-parton

2021.06.20. 11:28

További három évig marad a 2012 óta hatályos változtatási tilalom a Római-parton – írja a Népszava. Karácsony Gergely főpolgármester ugyanis, élve a veszélyhelyzet alatt a polgármestereknek adott felhatalmazással, meghosszabbította az egyébként júliusban lejáró rendelkezés hatályát. Erre az időre alighanem szükség is lesz, tekintve, hogy hiába indított 2020 nyarán részvételi tervezést a part jövőjéről a főváros, a beérkező lakossági, vendéglátós és egyéb szervezetek szempontjai továbbra is annyira távol vannak egymástól, hogy kioltják egymás hatását.

A lap felidézi, hogy a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) több ütemben készül, a Római-part az ötödik, de 2017-ben úgy döntöttek, hogy ezt is két részre bontják. Az Aranyhegyi-pataktól délre fekvő területre 2018-ban elfogadták a rendeletet, de a Római-partot is magában foglaló második szakasz indításáról csak 2019 novemberében döntöttek. Ezzel párhuzamosan kezdődött meg a kerületi szabályalkotás is. Csakhogy idén áprilisban a kettőt összevonták, így a tervezési folyamat újraindult.

Továbbra is megoldatlan a gát ügye, hogy hol húzódjon. Erről legkorábban jövőre várható döntés, és az engedélyezés 2023-ra marad. Az építkezés a Római-part közterületi megújításával és a zöldfelületek rehabilitációjával pedig csak 2024-ben kezdődhet meg reálisan, már ha lesz rá pénz.

Addig is kezdeni kellene valamit az egyre növekvő gépkocsiforgalommal, amit az is generál, hogy a 2015 előtt építési engedélyt szerzett, nagyobb ingatlanfejlesztési projekteket meg lehet valósítani. Ezért jelenleg is épül három projekt keretében 22 ingatlan, hivatalosan üdülőként, az egykori Postás üdülőben pedig 13 üdülőapartman készül. A változtatási tilalom miatt a part és a Királyok útja és a Nánási út között lakó ingatlantulajdonosok hivatalosan csak állagmegóvást végezhetnek.