Judit, Xénia
18 °C
35 °C

Volt, akit a szűrőbusz után egyből mentőhelikopter vitt el

2021.06.21. 16:26 Módosítva: 2021.06.21. 16:27

Idén 14 megye 62 településére látogatnak el a szűrőbuszok, összesen nyolcvan szűrési napon. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos program első állomása a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed – derült ki a magyar-román határ közelében fekvő kisvárosban tartott nyitó sajtótájékoztatón.

Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat nevű kezdeményezésről elmondta, hogy a 2019-ben elkezdett, többféle szűrést tartalmazó program az egészségmegőrzést és a megelőzést támogatja a felzárkózó településeken; a szűrőbuszokkal az általános állapotfelmérés keretében egyebek között testtömeg-analízist, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérést, EKG- és nőgyógyászati vizsgálatokat, szükség esetén pedig kardiológiai szakorvosi konzíliumot is biztosítanak. 

A program célja a szűrővizsgálatok népszerűsítése és az egészségmegőrzés tudatosítása mellett az, hogy a lehető legkorábban kiszűrhetők legyenek a betegségek és időben megkezdődhessenek a szükséges kezelések

– emelte ki a szakember. 

A megyei egészségügyi intézmények és kormányhivatalok, valamint a települési önkormányzatok partnerségével megvalósuló akció első évében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenhat településen tartottak szűréseket, amelyeken ezerötszáz ember vett részt – ismertette Kerékgyártó Judit megyei tisztifőorvos-helyettes, hozzátéve, hogy idén tizenhét szabolcsi városban és községben huszonhét alkalommal lesznek vizsgálatok.

Polaneczky Judit, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet ápolási igazgatója elmondta, hogy harmadik éve vesznek részt ebben a programban, ezalatt több mint ötezer embert vizsgáltak meg, köztük 

voltak olyanok is, akikhez azonnal mentőautót vagy mentőhelikoptert kellett hívni.


Kovács Lajos, Nagyecsed független polgármestere arról beszélt, hogy a településükön biztosított az alapellátás, de a szűrőbuszok által elérhető szűrések és szakellátások egyébként csak Mátészalkán, Fehérgyarmaton vagy Nyíregyházán érhetők el, így nagy segítséget jelent nekik ez a program.