Bányai Gábor: Megállt a szívem, az izmaim elsorvadtak, de túléltem a koronavírust
További Belföld cikkek
- Kiszivárgott a Diákhitel Központról készült jelentés, Magyar Péter haverok cégeivel szerződött
- Jelentős változások lesznek Budapest közösségi közlekedésében az elkövetkező hétvégéken
- Csúnyán beborul az idő, az egész országra kiadták a figyelmeztetést
- Magyar György: Ha Magyar Péter nem köt kompromisszumot, a Fideszé lesz a főváros
- Hatalmas, 4000 milliárd forintos fejlesztési program kezdődhet a MÁV-nál
A képviselő február 24-én, Kiskunhalason került lélegeztetőgépre, amikor már mélyaltatásban volt. Március 13-án Szegedre szállították át, ahol előfordult, hogy egy időben már öt különböző géppel küzdöttek az életéért.
Ez idő alatt kétszer is megállt a szíve, mégis sikerült felépülnie, amit az orvosok is kisebb csodának tartanak.
Most már egy hete Balatonfüreden kezelik egy rehabilitációs program keretében.
Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével, és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek
– így összegezte a képviselő az interjúban, hogy milyen állapotban van jelenleg. Egyben megköszönte az orvosoknak, ápolóknak és a családjának is, hogy mindenben segítették őt az utóbbi hónapokban.
Bányai Gábor azt is elmondta, hogy az utolsó emléke az, hogy befektették a mentőkocsiba. Akkor már olyan súlyos volt a betegség, hogy csak alig-alig kapott levegőt.
Az első héten elkezdtek javulni az eredményeim, de aztán hirtelen fordulat következett be, összeszedtem egy bakteriális fertőzést, ami újabb komplikációkat okozott
– mondta, hozzátéve hogy emiatt kellett aztán Szegedre is átszállítani.
A politikus arról is beszámolt, hogy kétszer megállt a szíve, és a klinikai halál állapotába került, de szerencsére sikerült újraéleszteniük, és az agya sem károsodott emiatt. Az orvosokat viszont az is aggasztotta, hogy a tüdeje elkocsonyásodott és alig 10 százaléknyi lélegzőfelülete maradt. Emiatt felmerült a tüdőtranszplantáció lehetősége is, de május végén javulni kezdett az állapota, és ezáltal a tüdeje is kitisztult.
Napok alatt akkorát javult, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek. Ezután nagyon gyorsan lekerültem a lélegeztetőgépről is.
– idézte fel Bányai Gábor.
A képviselő azt is elmondta, hogy átélt olyan pillanatokat, amikor „lekapcsolódott a testi életről” és „hangok, határozott üzenetek jutottak el hozzá”.
Nem kérdés számomra, hogy Istennel kerültem kapcsolatba. Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott
– mondta a képviselő.
Felidézte azt is, hogy az ébredés utáni időszak is nagyon nehéz volt számára.
Beöltözött embereket láttam, nem tudtam, hol vagyok, haza akartam menni, sírtam. Beszélni nem tudtam, miközben közölni akartam a gondolataimat, a kéréseimet. Semmim nem mozgott, nem éreztem a végtagjaimat. Szellemileg ép, de mozdulatlan, kommunikálni képtelen lény voltam. Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna a fizikai, lelki gyötrelmek miatt.
– fogalmazott, hozzátéve: később az adott neki erőt, hogy találkozhatott a családjával. Kifejtette, hogy az utóbbi időben nagyon sokan keresték.
Miniszterelnök úr is hívott, akinek nem ismertem meg a hangját. Először azt hittem, viccel valaki Orbán Viktor nevével. Érdeklődött a hogylétem felől, beszéltünk a jövőről. Kifejezte szándékát, hogy számít rám, de most első az egészségem és a felépülésem.
– mesélte Bányai Gábor.
Elmondta azt is, hogy a rehabilitációs program augusztus elejéig tart, ebben a családja, valamint egy pszichológus is támogatja. Hozzátette, hogy idővel szeretne visszatérni a közéletbe, de az első lépés az, hogy az egészsége helyrejöjjön.
Arra a kérdésre, hogy miként látja most a világot, Bányai Gábor azt mondta, hogy minden nehézség ellenére örül annak, hogy élhet.
Csodálom az orvosokat, az ápolókat, nem csak azokat, akik engem gondoztak, gyógyítottak. Óriási munkát végeztek, történelmet meghatározó időszakban. Ők mindannyian tényleg hősök.
– tette hozzá.
Végezetül arra kérte az embereket, hogy vigyázzanak az egészségükre, és önmaguk, valamint a közösség érdekében oltassák be magukat.