Bugyi nélkül toporgás, megalázó bánásmód: gondok a nőgyógyászati ellátásban

index nogyogyasz 1
2021.06.22. 19:30
A jogszabály ugyan kimondja, hogy a nőgyógyászati ellátás idején csak a legszükségesebb esetekben távolítható el a ruházat, a gyakorlatban ez nem mindig van így - hívta fel a figyelmet a Másállapotot a szülészetben! mozgalom. A napokban jó néhány igaz történet is napvilágot látott, elsősorban olyan nőktől, akik kerültek már megalázó helyzetbe az állami egészségügyben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ is vizsgálódik.

Tarthatatlannak és szakmaiatlannak tartja a nőgyógyászati ellátást az a nagykanizsai nő, aki a napokban levélben kért segítséget a Másállapotot a szülészetben! mozgalomtól. Elmondása szerint már eleve félig levetkőzve kellett a szakorvoshoz bemennie, és mindezek tetejébe még a titoktartás sem valósult meg, egészségügyi problémáit ugyanis egy másik, szintén félpucéran várakozó nő is végighallgatta.

Sajnos sok hasonló beszámolót kapunk, főként vidékről, ahol a nőknek gyakran nincs is választási lehetőségük, hiszen ellátás csak azon az egy helyen van, ahol korábban már valamilyen kínos, megalázó szituációt átéltek. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a páciens emiatt halogatja, vagy egyáltalán nem megy el vizsgálatokra, aminek a jövőben még számos komoly egészségügyi következménye lehet

– jelentette ki az Indexnek a Másállapotot a szülészetben! mozgalom. Hozzátették: meggyőződésünk, hogy az ilyen mértékű szakmaiatlanságok miatt kényszerül sok nő magánellátásba, persze csak azok, akik megtehetik. A kisvárosokban ugyanakkor gyakran megesik, hogy ugyanaz az orvos dolgozik az állami és a magánegészségügyben is, így az ott élők helyzete még nehezebb.

Mint kiderült, a szabálytalanságokról már a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is értesült.

A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz több bejelentés is érkezett, melyeknek kivizsgálása folyamatban van

– írták lapunknak.

Az üggyel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is állást foglalt.

Az EMMI minden olyan esetet elítél, amikor bármilyen betegellátás során a beteg emberi méltósága, vagy személyiségi joga sérül, különösen hangsúlyosan vonatkozik ez a legintimebb, nőgyógyászati vizsgálatokra. Ezekben az esetekben az intézetvezető és a betegjogi képviselő mielőbbi értesítését javasoljuk

– írták lapunkhoz eljuttatott közleményükben.

A jogszabály is egyértelműen kimondja, hogy mely szabályok mentén kellene az ellátásnak megvalósulnia.

  • A beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el.
  • Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.
  • Az ellátás során a beteg jogainak gyakorlásában csak az egészségi állapota által indokolt ideig – törvényben meghatározott –, mértékben és módon korlátozható.
  • A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálatára és kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve, ha a sürgős szükség és a veszélyeztető állapot esetén ez elkerülhetetlen.

Összeszedtük a legmegalázóbb történeteket

A Másállapotot a szülészetben! mozgalom felhívására sok nő mesélte el őszintén a saját történetét, mutatjuk a legmegrázóbb eseteket.

  • Pár hónappal ezelőtt bementem a Péterfybe 2. trimeszter alatti vérzésem miatt. Az egyik vizsgálóban levetkőztem alulról, és ultrahanggal megvizsgált a doktornő. Aztán megkért, hogy menjek át egy másik vizsgálóba, de ne öltözzek fel, mert úgysincs a váróban senki (a Covid miatt alig voltak a kórházban). Szerencsére se odafelé, se visszafelé nem volt egy lélek sem a váróban, de azért kényelmetlen volt így mászkálni a vizsgálók között. Miután kijöttem a vizsgálatok után a doktornőtől, már voltak a váróban. Szóval csak a szerencsének köszönhetem, hogy nem akkor érkeztek a következő betegek, amikor éppen ott voltam.
  • Na, ez már nem ma volt, de tizenévesen, az egyik első vizsgálatomon az SZTK-ban értesültem róla – mindkettőnk akarata ellenére –, hogy az előttem érkezett iskolatársam vetélésen esett át.
  • Engem egyszer számonkért az SZTK-ban a nődoki, hogy ugyan mi, nők, minek járunk magánba nőgyógyászhoz. Akkor egyszer jártam SZTK-ban, lehettem 18 éves, és azóta sem tettem be a lábam oda. Pedig egyszerű rákszűrés volt. Mégis a bunkó orvos szükségét érezte a hatalomfitogtatásnak, és saját elégedetlensége kifejezésének azáltal, hogy számonkért egy 18 éves lányt. Azóta is, és a jövőben is magánba fogok járni, mert erre (és a sok helyen olvasott változatos megaláztatásokra) nincs szükségem. Sajnos 2020 őszén bekerültem a sürgősségire a tatabányai Szent Borbála Kórházba erős fájdalmakkal és vérzéssel egy hétköznap éjjel. A kedves doktor csak az után vette a fáradságot, hogy megvizsgáljon, miután megkérdezett, hogy ugyan mi indokolta, hogy engem a mentő hozzon be… no komment. Méhen kívüli terhességem volt amúgy, aminek következtében két hetet feküdtem bent. Úgyhogy túlkapások végtelen sora, ami megy az egészségügyben, és mindig mi, nők szenvedjük el ezeket.

Nem először történt hasonló

Mint arról már beszámoltunk, korábban a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának szülész-nőgyógyászati osztályán is hatósági intézkedésre volt szükség, miután a Békés Születéséért Támogatókör panasszal fordult az ombudsmanhoz két károsnak tartott kórházi gyakorlattal kapcsolatban.

  • A főorvosi bemutatás szerint a nőket a szülészeti osztály plénuma előtt nyilvánosan vizsgálták, és végeztek rajtuk beavatkozásokat, erre pedig a folyosón bugyi nélkül kellett várakozniuk.
  • Éjszaka csak akkor lehetett a baba az anya mellett, ha erről az anya aláírt egy külön dokumentumot – a vizsgálatok, a vizit és a fürdetés idejére viszont „kötelező” volt beadni a babákat a többi, újszülöttosztályon fekvő baba mellé.

A vizsgálat idén év elején zárult le, az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben tájékoztatta a döntésről a szervezetet.

„A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) számos szabálytalanságot állapított meg, és a kivizsgálás eredménye alapján, külön hatósági intézkedés keretében, a szakfelügyelő főorvos javaslataira figyelemmel a szükséges intézkedéseket megteszi” – írták.

Kérjük, hogy amennyiben bárhol az országban hasonló szakmaiatlanságot tapasztal, írja meg nekünk!

(Borítókép: Gräfl János / Index)