Krisztina
18 °C
24 °C

Varga Judit: Magyarország toleráns ország

2021.06.23. 09:13

Magyarország toleráns ország, a keresztény szabadság jegyében minden felnőtt úgy él, ahogy szeretne – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Varga Judit elmondta: a Benelux államok által kezdeményezett deklaráció szándékos téves állítással indít, miszerint a magyar gyermekvédelmi csomagba helyezett passzusok nyíltan diszkriminatívak, nyíltan sértik a véleménynyilvánítás szabadságát. Ez egész egyszerűen nem igaz – véli.

Mint mondta, hiába kérte, hogy „olvassák együtt” a jogszabály szövegét, mutassanak rá a bírálók azokra a sorokra, ahol bármelyik társadalmi csoport szerzett jogát csorbítják. A miniszter úgy látja, a kritikusokról „lehullanak” azok az érvek, amelyek szerint az európai emberi jogi charta passzusai kimondják, hogy a szülő joga meghatározni, milyen nevelést kíván biztosítani a gyerekének.

Varga Judit kifogásolta továbbá, hogy

úgy köröztetnek tagállami deklarációkat, hogy a megfogalmazásuk előtt nem vették a fáradságot, hogy felvegyék a kapcsolatot a magyar kormánnyal, és pontosítsák a szavak értelmét, a törvény valódi alkalmazási körét.

A 7-es cikkely szerinti eljárásról szólva a miniszter elmondta, az már több mint három éve tart, és a keddi ülésen is jelezte, hogy érdemes lenne leválasztani róla azokat az ügyeket, amelyek tisztán jogi kérdéseket tartalmaztak, és már tisztázták őket.

A Sargentini-jelentés jelentős része politikai, ideológiai kérdésekről szól, politikai boszorkányüldözés. Ide sorolandó a migráció kérdése, a családpolitikai és nemzetpolitikai felfogásbeli különbsége, amellyel kapcsolatban nem lesz nyugvópont, ezért az eljárás akár örökké is tarthat

– fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Varga Judit úgy értékelte: az EU ideológiai tússzá vált, a 7-es cikkely szerinti eljárás már a születésétől fogva politikai zsarolóeszközként működik, és már a keletkezése sem felelt meg a jogszabályoknak, hiszen nem a jogról szól, hanem nyílt politikai egyet nem értést fejez ki, és ehhez kapcsol különböző zsarolóeszközöket.