Boglárka
22 °C
35 °C

Elképesztő gólyamentés a Kiskunságban

2021.06.24. 21:50 Módosítva: 2021.06.24. 21:50
Kisgólyákat mentett Akasztón a Természetvédelmi Őrszolgálat – közölte Facebook-oldalán a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A természetvédők arról kaptak lakossági bejelentést, hogy az egyik fészekben nevelkedő fiókák furcsán vergődnek, valami baj lehet velük. Kosaras emelővel sikerült feljutniuk hozzájuk 

és három fiókát találtak, akiknek bálamadzag tekeredett a lábára.

A madzag vélhetően a fészekanyaggal került oda, és még kisfióka korukban tekeredhetett a lábukra, majd ahogy egyre nagyobbra nőttek, szabályosan összekötözte őket. Egymástól függetlenül így nem is tudtak mozogni, ami akadályozta őket a táplálkozásban, illetve sérüléseket okozott nekik. 

A legyengült fiókákat  a Kecskeméti Vadasparkba szállították, ahol kezelést kapnak a sérüléseikre és remélhetően sikeresen felnevelik majd őket.