Kocsis Máté: A pedofiltörvényben egy mondatról folyik a vita, amit nem olvas el senki

2021.06.24. 19:56 Módosítva: 2021.06.24. 20:16

A magyar társadalomban többségi véleményt élvez, hogy a gyerekeket távol kell tartani minden eszközzel a koruknak nem megfelelő tartalomtól – mondta Kocsis Máté az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint az úgynevezett pedofil törvényben egy mondatról folyik a vita, amit nem olvas el senki. Hozzáfűzte: ha elolvasnák, akkor látnák, hogy miről van szó. Kocsis attól tart, hogy szándékosan nem olvastál el, mert olyan ügyet akarnak kreálni, amelyből politikai hasznot remélnek.

Kapcsolódó

Itt a levél, sarokba szorította a kormányt a melegellenes törvény miatt az Európai Bizottság

A brüsszeli testület szerint a szabályozás a szabad belső piac elvét is sérti.

A frakcióvezető utalt arra: tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Úgy fogalmazott: „azt mondjuk ezzel, hogy a gyermekek életében semmi keresnivalója az életkoruknak nem megfelelő tartalomnak. Ezt kifogásolni hajmeresztő.”

A felvetésre, hogy szerencsés volt-e egy törvényben szabályozni a pedofilokkal kapcsolatos szigorítást és ezt a kérdést, azt felelte, ez egy salátatörvény, amelynek egyik fele a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szól. Ez büntetőjogi megközelítésű, hiszen aki pedofíliáért büntetést kapott, az adatai nyilvánosan elérhetőek lesznek, a büntető törvénykönyvben négy minősített esetet vezetnek be, ami súlyosabb a börtönbüntetést jelent, és van a foglalkoztatásra vonatkozó szabály, hogy ismert pedofilok ne dolgozhassanak olyan álláshelyen, ahol gyerekek közelébe kerülhetnek. A másik fele a gyermekvédelmi rész, ahol több törvény módosult azzal, hogy bekerül az az egy mondat, amely a vitát kiváltotta.