Boglárka
22 °C
35 °C

Ritka betegségben szenvedő kisfiún segítettek az adakozók, hamarosan bölcsődébe járhat

2021.06.25. 12:46

A ritka daganatos betegségben szenvedő 4 éves kisfiú, Hegedűs Marci hamarosan megkapja azt az állítógépet, amelynek megvásárlásához adományokat gyűjtött a családja – írja a bama.hu. 

A kisfiú egy olyan daganatos megbetegedésben szenved születése óta, amelyet a világon alig 20 betegnél diagnosztizáltak. Ötnaposan kapta meg az első kemoterápiás kezelését, deréktól lefelé lebénult.

Családja korábban azért kezdett adománygyűjtésbe, hogy meg tudjanak venni Marcinak egy olyan, 900 ezer forintba kerülő állítógépet, amivel segíthetnének egyszerűbbé tenni az életét. Nemrég sikerült beszerezniük a gépet, mivel Tiborcz István megvette azt, amikor értesült Marci helyzetéről. A család viszont még így is nehéz helyzetben van, mivel a házuk akadálymentesítéséhez 25 millió forintos kölcsönt kellett felvenniük korábban. 

A kisfiú jelenleg korai fejlesztőbe jár, valamint kognitív fejlesztést  is kap, hogy behozzák a lemaradást, amit a betegség és a kemoterápia okozott. „A korai fejlesztőben párszor találkoztunk más gyerekekkel, Marci akkor azt furcsállta, hogy a többiek hogyan tudnak ugrálni, futni, járni, és ő miért nem tud. Mindemellett, vagy talán ezért is úgy érzem, hogy jót fog tenni neki a közösség, sokkal jobbak lesznek számára fizikailag és lelkileg is azok a hétköznapok, amit ott tölt, itthon ugyanis most nem sok külső inger éri” – mondta az édesanya, utalva arra, hogy

a kisfiú hamarosan bölcsődébe megy. 

Marci egészségi állapota viszont stagnál: félévente MR-vizsgálatot végeznek rajta, és az látszódik, hogy még mindig van egy 16 milliméteres és több elszórt, kicsi daganata.  Ezek ugyan aktív daganatok, de egyelőre nem osztódnak. „Tavaly október óta nem kellett kórházba menni. És ez jó hír” – tette hozzá az édesanya.