Ittasan hajtott az árokba, súlyosan megsérült

2021.07.01. 10:24

A rendőrségre május 10-én érkezett bejelentés arról, hogy Újszentmargitán, a Rózsa utcában árokba hajtott egy autó. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol a gépkocsiba szorulva találták meg a jármű vezetőjét. Mivel a 67 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A későbbi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a sofőr szervezetében alkohol volt a baleset bekövetkezésének idején.

A balmazújvárosi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az újszentmargitai lakost, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásában, és azt sem tagadta, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült. Elmondása szerint két és fél kilométert akart menni otthonáig az autóval, de egy kilométer megtétele után árokba csapódott.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek – közölte a rendőrség.