Ki sem szállt a kocsiból, úgy lopott egy másikból

2021.07.01. 09:34

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétsége miatt folytatott eljárást egy fővárosi férfival szemben, aki a gyanú szerint 2019. november 4-én egy kőbányai étterem parkolójában tört fel egy gépkocsit, majd abból egy női táskát és az abban elhelyezett okmányokat, pénzt és mobiltelefont tulajdonított el. Az egész eseményt rögzítette egy biztonsági kamera.

A megalapozott gyanú szerint a férfi megvárta, amíg a mellé parkoló másik járműből kiszálltak, lezárták, és őrizetlenül hagyták. Ekkor közelebb gurult a járműhöz, majd az ablakon kinyúlva betörte a másik autó utas oldali hátsó ablakát, és anélkül, hogy elhagyta volna a kocsit, egyszerűen átnyúlt az autóban hagyott holmikért, és elhajtott.

A rendőrök azonosították a 25 éves V. Viktort, majd 2020. november 12-én előállították a X. Kerületi Rendőrkapitányságra. Kétrendbeli, szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

V. Viktor a bűncselekmény elkövetését elismerte, bővebb magyarázatot azonban nem adott tettére. A X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére – közölte a rendőrség.