Judit, Xénia
18 °C
35 °C

M. Richárd maga is meglepődött az enyhébb ítéleten

2021.07.02. 18:11 Módosítva: 2021.07.02. 18:22

A Dózsa György úti gázoló ügye 2017-óta húzódik. A ma született döntés értelmében végül három év hat hónap szabadságvesztésre mérsékelték a büntetését, valamint két évre eltiltották a közügyektől és végleg eltiltották a járművezetéstől.

Jován László, M. Richárd ügyvédje a 168.hu-nak elmondta, hogy ő erre az ítéletre számított. „Hasonló bűncselekményekért ennyit lehet kapni. Ez a bírói gyakorlat. Az megint más kérdés, hogy ügyfelem miért érezte úgy, hogy őt jobban meg fogják mérni. Ebben bennevan az előélete, hogy többször volt büntetve. Illetve az emberek megítélése, ha úgy tetszik, a nép haragja” – nyilatkozta.

Súlyosabb ítéletre számítottam

– Jován László szerint ezt mondta neki M. Richárd azelőtt, hogy visszavitték volna őt a börtönbe a tárgyalás után. 

A másodfokú eljárás alatt az ügyész többször is súlyosabb büntetésért fellebbezett, ennek ellenére végül az enyhítés mellett döntött a bíróság. Az ítéletet azzal indokolták, hogy M. Richárd megbánta, amit tett.

A balesetben elhunyt személyek hozzátartozói viszont elégedetlenek a döntés miatt, és nem értik, hogy a bíróság miért enyhítette az elsőfokon született ítéletet a két ember halálát okozó baleset után. A balesetben elhunyt 23 éves fiú édesapja annyival kommentálta az ítélet, hogy „ez egy vicc”. 

M. Richárdnak egyébként a büntetőper idején is voltak kihágásai. Szilveszterkor például bedrogozva találtak rá, tavaly ősszel pedig jogosítvány nélkül vezetett Budapesten. Úgy fest, hogy ezeket az esetek a bíróság nem vette figyelembe.