Domonkos, Dominika
18 °C
29 °C

Molnár Zsolt: Nem fogy el az MSZP

2021.07.03. 09:05 Módosítva: 2021.07.03. 09:07
Interjút adott Molnár Zoslt, az MSZP pártigazgatója a Mandinernek, amelyben azt állította: a DK-ba való átlépések ellenére nem fog elfogyni a párt, mivel még mindig többen lépnek be oda, mint ki.

Az interjúban a politikus először arról beszélt, hogy – a nemrég felröppent híresztelésekkel ellentétben – nem merült fel az MSZP, az LMP és a Párbeszéd egyesítése, bár mindhárom párt Karácsony Gergelyt támogatja miniszterelnökként. „Ez a hír kicsit lesre futott, bár van mögötte tartalom”  – mondta. 

Az előválasztásról elmondta, hogy kifejezetten jó jelnek tartja a civil világ szereplőinek bevonását a politikába és bíznak abban, hogy Karácsony Gergely lehet majd a közös miniszterelnökjelölt.

Arról, hogy „elfogy-e az MSZP” amiatt, hogy az utóbbi időben több politikus is átment a DK-ba, Molnár Zsolt azt mondta, hogy szerinte ettől nem kell tartani.

Más-más okok vezettek a távozásukhoz, és tegyük hozzá rögtön, hogy a szocialista pártba többen lépnek be minden hónapban, mint ahányan ki.

– mondta, hozzátéve: Vajda Zoltán, Szelényi Zoltán és Nemes Andrea is nemrég megállapodást kötött a párttal.  „Mindhármukban több közös jövőt látunk, mint a most távozókban. És akkor még udvariasan fogalmaztam” – mondta. 

A Zuglóban induló Tóth Csabáról és az őt ért vádakról Molnár Zsolt azt mondta: bízik abban, hogy mire az előválasztás megindult, mindenki az adott választókerületről fog beszélni. Hozzátette: szerinte alaptalan mindaz, amit Hadházy Tóthról mondott. 

Úgy vélem, ezt az indulatot a teljes ellenzéki oldal összeférhetetlennek tartja, különösen úgy, hogy az illető semmilyen konkrétumot nem tud megfogalmazni. Mindenesetre bízom benne, véget ér ez a korszak, és végre megismerhetjük Hadházy Ákos gondolatait Zuglóval, a közös kormányzással, a társadalmi konszenzus-teremtéssel kapcsolatban. Ezekről még keveset hallottunk 

– fogalmazott. 

Arról, hogy a Jobbik megszavazta a Fidesz által benyújtott pedofiltörvényt, a politikus azt mondta: „A tartalmi vitánk ebben a kérdésben tehát megvan a Jobbikkal, ám erről a helyzetről nem Jakab Péterék tehetnek”. Szerinte a törvénybe beletuszkoltak olyan kérdéseket is, amelyek nem illettek oda és a Jobbik azzal, hogy megszavazta „a számukra a kisebb rosszat jelentő megoldást választották”.