Két nő halt meg, amikor a várakozók közé hajtott egy fékhibás Ikarus

2021.07.04. 22:52

1976-ban ugyanígy vasárnapra esett július 4. Erre azért emlékeznek jól a gyulaiak, mert ezen a napon történt a legsúlyosabb baleset a helyi autóbuszállomáson: egy farmotoros Ikarus a peronon várakozó utasok közé hajtott. Csúcsforgalom volt, lehettek vagy kétszázan a tömegben. Egy ötvenéves nő még a helyszínen meghalt, egy 57 éves asszony pedig az orvosok erőfeszítései ellenére a kórházban vesztette életét. 

Pillanatok alatt következett be a szerencsétlenség. Kiabálás, sikoltozás volt, és a feleségem a busz előtt feküdt véresen

– mondta el a bíróságon az egyik áldozat férje. 

buszbaleset 1.PNG
Fotó: old-ikarus.hu

Az ügyészség a 24 éves buszvezető ellen gondatlanságból elkövetett, halált okozó közúti baleset bűntette miatt emelt vádat. A fiatal sofőr, aki alig egy éve dolgozott a Volánnál, a gyulai járásbíróság előtt azt vallotta, hogy 3 méterre lehetett a perontól, amikor fékezni kezdett, de se a fékpedál, se a kézifék nem működött. 

Kétségbeesve kiáltottam el magam: vigyázzanak, nem tudok megállni!

– idézte fel a tragikus pillanatokat. 

Ha hosszabb ideig áll a busz, akkor a légtartályok kiürülnek és a fék nem működik, ezért ilyenkor először be kell indítani a motort, hogy ezek a tartályok feltöltődjenek. A műszerfalon lévő nyomásmérő óra mutatja, hogy működőképes-e a légfék vagy sem – nyilatkozta egy beidézett szakértő. Erre alapozott a védelem is, felhívva a bíróság figyelmét, hogy a busz műszaki állapota több tekintetben kifogásolható volt. 

Ennek ellenére a gyulai járásbíróság Nagy Sándort két év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként pedig négy évre eltiltotta a járművezetéstől. Hogy a buszvezető büntetése letöltése után visszatért-e a szakmájához, arról nem maradtak fenn adatok. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport