A mezőn dolgozó kombájnra zuhant a vitorlázórepülő

2021.07.06. 08:58

Eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant egy vitorlázórepülő Apostag külterületén, a pilóta megsérült a balesetben. Egy nő éppen a mezőn lévő kombájnban ült, amikor rájuk zuhant a gép – írja a Blikk.

A hétvégén minden a lezuhant repülőről szólt Apostagon. Vasárnap délelőtt az istentiszteleten az evangélikus lelkész is imába foglalta a lezuhanó gép pilótájának, N. Zsoltnak a felépülését.

A lapnak egy helyi lakos is beszámolt a balesetről. A nő éppen a fia mellett ült a kombájn fülkéjében, hogy onnan felügyelje az aratást, amikor egyszer csak a nyakukba zuhant a repülőgép. 

Felfigyeltünk egy alacsonyan köröző repülőgépre, amint körről körre csökkent a magassága. Végül a fiam rémülten felkiáltott, hogy belénk fog jönni. Pont az én oldalam felől csapódott nekünk, a nyakamat is behúztam az ütközés előtt

– idézte fel a történteket az asszony.

Csupán egy koppanást hallott, a motoros vitorlázógép pedig megpattant a kombájn tetején, és lezuhant. Az asszonyt a pilóta jajgatása fogadta, amikor odaszaladt segíteni. A pilóta arra kérte, hogy segítsen kiemelni a lábát, utána elfeküdt a földön. A derekát fájlalta, majd később kiderült, hogy három csigolyája is eltört.

A pilóta, N. Zsolt Pécsről érkezett a hét végén elrajtoló nemzeti vitorlázórepülő-bajnokságra. Magasságot vesztett, ezért a levegőben próbálta beindítani a motort, ami végül kétszer is aggasztó hangot adott ki, később pedig leállt. 

A hatóságok elszállították a roncsokat. A szakemberek arra keresik a választ, hogy mi okozhatta a hajtómű meghibásodását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport