Sokan tudtak a zaklatási botrányról, nem kapott segítséget a katonanő

2021.07.06. 07:56

Egy jogász, a katonai titkosszolgálat egyik embere, az ezred parancsnoka, a honvédség parancsnoka, legkésőbb június végén pedig a miniszter is tudhatott arról, hogy az ezred parancsnokhelyettesét szexuális visszaéléssel vádolja az egyik női beosztottja – írja a HVG360

A honvédség alkalmazásában álló nő idén januárban tett feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen, miután egy alezredes rendszeresen szexuális együttlétre kényszerítette. Hegedűs Antal, a nő védője korábban elmondta: védence hiába próbált a Magyar Honvédségen belül is segítséget kérni, akár jogi szolgálatoktól, akár pszichológustól vagy parancsnokoktól, mindenhol falakba ütközött.

Az alezredes ellen a honvédségnél méltatlansági eljárás is indult, ezt azonban nemrég megszüntették. A HVG360 információi szerint ez volt a frissen kinevezett parancsnok, Ruszin-Szendi Romolusz egyik első döntése. A Honvédelmi Minisztérium június 30-án közleményt adott ki, melyben azt írták: „Ferdít a HVG, az általuk közzétett cikk a félretájékoztatás iskolapéldája.”

A cikkben említett eset miatt az érintett főtiszttel szemben indított méltatlansági eljárást a Magyar Honvédség parancsnoka valóban megszüntette. Ez azonban a szaktárca szerint korántsem jelenti azt, amit az újság állít. 

A Magyar Honvédség állományának tagjai – nemüktől, rendfokozatuktól és beosztásuktól függetlenül – kötelesek a szolgálatteljesítés alatt és szolgálaton kívül is a honvédelmi szervezet tagjához és a szolgálati beosztásához méltó magatartást tanúsítani. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség minden olyan magatartást és viselkedési formát elítél, amely szembemegy a szervezet erkölcsi és jogi irányelveivel

– állt a közleményben.

A miniszter is levelet kapott

A HVG360 idézi, hogy a botrány kirobbanása után a honvédelmi miniszter, Benkő Tibor azt nyilatkozta: a zaklatással vádolt alezredesen kívül azok szerepét is vizsgálni kell, akik, bár tudtak az ügyről, nem segítettek az érintett nőnek.

A magyarázat a lap szerint erősen sántít, mivel a fegyelmi eljárástól függetlenül a méltatlansági eljárást is végig lehetett volna vinni, és a vizsgálat végén meg lehetett volna állapítani, hogy az alezredes méltó vagy méltatlan rá, hogy a honvédség kötelékében maradjon. Hozzáteszik: ezzel párhuzamosan elindulhatott volna a fegyelmi eljárás azokkal szemben, akik bár tudtak az esetről, mégsem segítettek a nőnek.

Egy levél is a lap birtokába jutott, ami szerint a honvédelmi miniszter is értesült az esetről júniusban, a nő ugyanis neki is írt az ügyről.

Több mint 7 hónapja küzdök, hogy ne tehessen ellenem, eddig reménytelenül. Könyörgök egy másik beosztásért egy másik alakulatnál, hiszen itt az összes kollégámat ellenem fordította, ellehetetlenített, de nincs kiút

– írta a honvédelmi dolgozó, majd később, egy másik üzenetben arról kérdezte a minisztert, szükséges-e továbbítania a tanúvallomását az ügy tisztázása érdekében. A lap szerint erre azt a választ kapta Benkő Tibor egyik munkatársától, egy ezredestől, hogy a „megkeresését a miniszter úr utasítására” továbbította az illetékes vezető felé. Az ezredes egyúttal tájékoztatta a nőt, hogy tudomása szerint vizsgálat van folyamatban.

„Úgy éreztem, mintha részrehajló lenne”

A nő akkor kért először segítséget az ezred jogászától, amikor tavaly december elején az alezredes öngyilkossággal fenyegetőzött, miután azt gyanította, hogy a nő feljelentette.

Vele többször beszéltem telefonon, megnyugtatott, hogy mindent megtesz az ügy érdekében. Mondta, hogy jelezte a történteket illetékeseknek, és majd keresni fognak engem

– olvasható a nő ügyészségen tett tanúvallomásában. Miután senki nem kereste, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálathoz, a KNBSZ-hez fordult. 

Napok elteltével a KNBSZ-es… úrral beszéltem, neki is el akartam mondani a történteket, de telefonban úgy éreztem, mintha részrehajló lenne. Beszélgetésünket nem hivatalosnak tekintette, jó tanácsként azt mondta, hogy ha nem tetszik itt, menjek át másik alakulathoz. Majd mikor elmondtam neki, hogy Alezredes úr megfenyegetett és öngyilkossággal fenyegetőzött, megnyugtatott, hogy nem lesz öngyilkos Alezredes úr. Nem is mondtam tovább a történéseket, reménytelennek éreztem a dolgot

– áll a nő vallomásában.