Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Eltűntek a civil adakozók, a politikusok teszik be a legtöbbet a pártkasszába

2021.07.06. 08:11

A koronavírus első éve a Fideszt érintette a legérzékenyebben a pártok közül: sokkal kevesebb adományt kaptak, mint egy évvel korábban, az ellenzéki formációk viszont pénzügyi előnyt tudtak kovácsolni a 2019-es önkormányzati választás sikereiből – ez derül ki pénzügyi beszámolóikból, amelyeket a 24.hu szemlézett az adományokra és a tagdíjakra fókuszálva. 

  • A 2020-as beszámolók alapján a Fidesz csupán a harmadik legtöbb adományt tudta összeszedni a pártok közül. 2019-ben még 734 millió forint adományt gyűjtött a nagyobbik kormánypárt, ez tavaly 81,6 millióra olvadt.
  • Az MSZP az előző évinél 34 millió forinttal kevesebbet, de így is 122,9 millió forint adományt kapott.
  • A többi párt közül a Momentum csaknem 50 millió forint adományt tud felmutatni, az LMP 20, a Párbeszéd 18, a Jobbik 9, a KDNP 7,9 millió forintot kalapozott össze, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 4,5 milliót.

Eltűntek a civil adakozók

A lap arról is ír, hogy tavaly a politikusok fizették be a kasszába a legnagyobb összegeket – ez 2019-ben még nem így volt.

  • A legnagyobb adományt (4 millió forintot) 2020-ban a fideszes Bajkai István fizette be. 
  • Őt több MSZP-s politikus követi: Hiller István (3,9 millió), Gurmai Zita (3,8 millió), Korózs Lajos (3,7 millió), Tóth Bertalan pártelnök (3,6 millió), Harangozó Tamás (3,6 millió), Hiszékeny Dezső, Mesterházy Attila, Szabó Sándor és Varga László (egyaránt 3,5 millió). 
  • A DK-ból Rónai Sándor (2,95 millió) nyúlt a leginkább a zsebébe.
  • A Mi Hazánkból Dúró Dóra (2 millió).
  • Az LMP-ből Keresztes László Lóránt frakcióvezető (1,6 millió).
  • A Momentumból Bajor Dávid László (1,5 millió).
  • A Jobbikból Brenner Koloman parlamenti alelnök (1,26 millió).
  • A Párbeszédből pedig Szabó Tímea frakcióvezető (1 millió forint).

Fókuszban a tagdíj

A tagdíjbevételt tekintve továbbra is a messze legtöbb tagot számláló Fidesz vezet 193 millió forinttal. A Momentum a tavalyi 23 millió forintról 73 millióra, azaz a háromszorosára tornázta fel a tagdíjból származó összeget. A Jobbik 2018-ban és 2019-ben mindössze 1-1 millió forint tagdíjat szedett be, tavaly viszont már 29,5 milliót. A DK bevétele ezen a soron 21,8 millióról hízott 27,8 millióra, a Párbeszédé pedig 2,6 millióról 4,9 millióra. A szocialistáknál viszont 18,6 millió helyett már csak 16,4 millió forint folyt be tagdíjból.