Videó: vígan csókolóztak az M1-es belső sávjában a baleset után

2021.07.07. 08:31

Egy román rendszámú személyautó futott rá egy kisteherautóra múlt hét szombaton az M1-es autópálya komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon, azonban ahelyett, hogy a koccanás után a személyautó szabályosan lehúzódott volna a leállósávra, inkább ott maradt a belső sávban, annak ellenére is, hogy teljesen működőképes maradt a jármű – írja közleményében a Magyar Közút. 

Az autóban hárman utaztak, és az ütközés után lazán dohányoztak, beszélgettek, egy pár még vígan csókolózott is, nézegették a sérült járművet, és mászkáltak a belső sávban. Mindezt annak ellenére tették, hogy az M1-es az egyik legforgalmasabb autópálya, ahol még éjszaka is jelentős a tranzitforgalom. Bár az utasokon nem volt láthatósági mellény, és nem is a szalagkorláton túl várakoztak, csak az elakadásjelző háromszöget tették ki, csodával határos módon nem történt újabb baleset.

Tettük azért is elképesztő, mert miután a belső sávban leparkoltak, mellettük centiméterekkel haladt el több jármű is. 

A Magyar Közút videót is készített az esetről, és arra kérik az autósokat, hogy ha hasonló szituációba kerülnek, saját maguk és a többi közlekedő biztonsága érdekében igyekezzenek minél hamarabb a leállósávra húzódni, főleg, ha az autójuk mozgásképes marad. A leállósávban is használjanak elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, a sofőr és az utasok is vegyenek fel láthatósági mellényt, és a szalagkorláton túl várakozzanak. Ha pedig segítségre van szükségük, hívják a 112-es számot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport