Nincs elég pénz az algák visszaszorítására

T MBL20210508024
2021.07.08. 17:08

Csökkent az algák látható jelenléte a Balatonban, és a remények szerint a hétvégi lehűlés tovább javít a helyzeten, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a folyamatok megértéséhez és előrejelzéséhez több pénzt kell fordítani kutatásokra – közölte Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos az MTI-vel csütörtökön.

Már a 2019-es algavirágzás is figyelmeztető jel volt, hogy mélyebb és összehangoltabb Balaton-kutatásra van szükség, amelyhez meg kell teremteni a forrást is.

A kutatás-fejlesztés fontos eleme lenne egy modern, naprakész monitoring rendszer kiépítése, valamint egy olyan közös adatbázis létrehozása, ahol minden kutató egy helyen és ingyen fér hozzá a témával kapcsolatos adatokhoz, eredményekhez 

– mondta Szári Zsolt.

Megjegyezte, hogy jelenleg több intézményben is foglalkoznak valamiféle Balaton-kutatással, és a kutatók álláspontja nem egységes azzal kapcsolatban, hogy lehet-e érdemben csökkenteni a Balaton foszforterhelését a roppant drága kotrásokkal.

Az azonban nem lehet kérdés, hogy a Balatonba kívülről esetlegesen bekerülő foszforterhelést minél részletesebben mérni és csökkenteni kell

– szögezte le.

Van alga, de nincs katasztrófa

Mint megírtuk, június elején a Balaton északnyugati partjainál volt megfigyelhető legutóbb algásodás. A friss mintavétel szerint is zajlik a folyamat, amelyet nyomon kell követni, de egyelőre nem olyan nagy a probléma.

Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa az Indexnek számolt be a tegnapi mintavétel eredményeiről.

A június elejeihez hasonló algásodást figyeltünk meg, de most sokkal nagyobb területen, gyakorlatilag a Keszthelyi-medence fele érintett. A víz felszínén nagy tömegben jelentek meg az algák.

Lapunk kereste a strandok vízminősítésével foglalkozó Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) is. Kérdéseinkre az alábbi választ küldték. 

Tavaly a Balatonon üzemelő 140 strand közül 131 kiváló, kettő jó minősítést kapott, a további hét természetes fürdőhelyen még nem áll rendelkezésre elegendő minta a fürdővíz minősítéséhez. Az idei fürdési idényben a legtöbb fürdőhelyen eddig két mintavétel történt, májusban és júniusban, ezek eredménye minden esetben megfelelő volt, a legtöbb esetben szennyezésre utaló indikátorbaktériumok egyáltalán nem voltak kimutathatók.

Algásodással vagy cianobaktérium-burjánzással kapcsolatos kifogásról idén egyetlen balatoni strandról sem érkezett még bejelentés.

(Borítókép: Tihany látképe középen a Bencés Apátság. Fotó:  Molnár-Bernáth László / MTVA / MTI)