Romokban a zalai traumatológiai osztály, felmondtak az orvosok

2021.07.10. 19:35

Lényegében megszűnt a traumatológiai ellátás csütörtöktől a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. Mivel az intézményből a múlt hónap végén távozott hét traumatológus, a kórház már csak a kisebb baleseti sérülteket tudja ellátni a sürgősségi fogadóhelyén – írja a Népszava

Miután a lap megkereste a kórházat, közleményt adtak ki, amelyben az áll, hogy a traumatológiai ellátás továbbra is biztosított a betegek számára, és kitértek arra is, hogy két hete a kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen jelezték, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjak mértékével. 

Intézményünk a megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat jelentősen megemelte. A felmondás alatt álló traumatológusok ennek ellenére újabb követelésekkel álltak elő

– írták a közleményben, és hozzátették, hogy ezek nélkülözik a szakmaiságot, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges, és a társosztályokra hárított volna át jelentős ügyeleti terheket indokolatlanul. Jelezték tovább, hogy lezárták a tárgyalásokat, mert a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok sem engedtek a követeléseikből. 

Közben a nyugat.hu több forrásból is úgy értesült, hogy romokban van a zalai traumatológiai osztály, mert egyetlen baleseti sebészük sincs. A műtétre szoruló betegeket a szomszédos megyék kórházaiba szállítják, így például Szombathelyre is.

Csütörtökön éppen Lentiből vittek Szombathelyre egy beteget, akinek eltört a keze és műteni kellett. Őt meg is operálta egy szombathelyi orvos, de közben a vasi betegeket várakoztatni kellett, ez viszont még több frusztrációt okozott az orvosoknál és a betegeknél is. 

Jelen helyzet szerint a zalai kórházban egy ideig most változatlanul működik a sürgősségi betegellátás és a traumatológiai járóbeteg szakrendelés (kontroll ambulancia), a sérültek további ellátását a Sürgősségi Betegellátó Osztály koordinálja. A műtéti beavatkozásra szoruló betegeket pedig a nagykanizsai, a szombathelyi és a kaposvári kórház fogadja.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön