Különös halálesetek Óbudán, a lakásmaffiát sejtik a háttérben

2021.07.13. 12:52 Módosítva: 2021.07.13. 14:47

Több idős ember halála mögött a lakásmaffia felbukkanását sejlik egy óbudai háztömbben élők – számol be a különös halálesetekről a Ripost. A cikk szerint plakátokkal hívják fel az idősek figyelmét a veszélyre Óbudán, a Vörösvári úti panelházakban. Az ott élők között az a hír terjed, hogy több egyedülálló, idős ember halt meg gyanús körülmények között, miután eltartási szerződést kötött vagy lakottan eladta a lakását.

Az esetek között összefüggést vélnek a lakók, akik úgy vélik, a lakásmaffia erősödhetett meg. A plakáton nagy betűkkel jelzik: 

Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az érintett idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!

Az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt öt évben több olyan eset is történt, amikor idős, egyedülálló személlyel eltartási szerződést kötöttek, majd a szerződéskötést követően hamarosan elhaláloztak. Kiemelte: nem mindig ugyanazok a személyek kötötték a szerződéseket, de egy csoporthoz tartoznak.

Megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy egy bejelentés érkezett. Az ügyben a III. kerületi Rendőrkapitányság rendőrség vizsgálja, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja, vagy sem.